Németh Zsolt: Magyar fiatalokat ne szállítsanak ki az ukrán-orosz frontra!


A Kárpát-medencei magyartanárok találkozóján beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Magyarországgal szomszédos államokkal fennálló viszonyról kedden, Gödöllőn. Az ukrajnai helyzetről szólva kijelentette, hogy a két ország között egyre erősebb kétoldalú kapcsolatrendszert sikerült létrehozni, ugyanakkor – az aktuális eseményekre utalva – azt mondta: a magyar fiatalok kiszállítása az orosz-ukrán frontra “mindenfajta ésszerűséget nélkülöz, és teljes mértékben támogatjuk az ezzel kapcsolatos tiltakozó megnyilvánulásokat és kezdeményezéseket”. Fontos eredménynek nevezte, hogy a kárpátaljai vezetőknek sikerült megállapodniuk – még jelöltsége idején – az új államelnökkel, a csomag számos jelentős elemet tartalmaz, az egyházi ingatlanok visszaadásától az önálló oktatási tankerület létrehozásáig. A Rákóczi Szövetség által szervezett konferencián Németh Zsolt kitért arra is, hogy a magyar nemzetpolitikában továbbra is a nemzeti elkötelezettségből fakadó gyakorlatias, elkötelezett, ugyanakkor racionális alapokon nyugvó külpolitikai és nemzetpolitika irányt akarják továbbvinni, amely “nem a dobot veri, hanem megpróbál eredményeket elérni”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk