Román-magyar autonómiatárgyalások: kinek lesz helye az asztalnál?


A Székely Nemzeti Tanács szerint Magyarország képviselőinek is ott kell lenniük a román-magyar autonómiatárgyalásokon. A szervezet közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviseltetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani. Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román, és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást.

A román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről azóta cikkezik az erdélyi magyar sajtó, hogy a hét elején kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk