Szilágyi Zsolt Románia föderalizálásáról: a régiókat nem megrajzolni, hanem elismerni kell


A Romániát sújtó politikai korrupció felszámolását segítené az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által javasolt föderatív államberendezkedés – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje hétfőn bukaresti sajtóértekezletén, amelyen “Románia erdélyiesítése” című választási programját ismertette. Kifejtette: az ország fejlődését – a bukaresti kormány politikai irányultságától függetlenül – a korrupció hátráltatja, amelyet a túlzott központosításnak tulajdonított. Szilágyi Zsolt szerint a korrupció csökkenését eredményezné, ha az adók jelentős részéről regionális szinten döntenének. Az EMNP programja azt javasolja, hogy Románia 12 történelmi identitással rendelkező régió szövetségi államaként határozza meg önmagát, ezek egyike lenne az autonóm Székelyföld – mutatott rá az elnökjelölt. “A korrupció szerkezeti eleme a román állami döntéshozásnak. Mi azt akarjuk, hogy a döntések sokkal közelebb kerüljenek az erdélyiekhez, Ausztria, Németország Svájc vagy Belgium mintájára. Ehhez az kell, hogy Erdély, Moldva, és Dél-Románia saját parlamentet válasszon, saját kormányt hozzon létre és saját költségvetése legyen” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Hozzátette: a régiókat nem megrajzolni, hanem elismerni kell, mert a hagyományos térségeknek több évszázados belső kohéziójuk van, és minden térségben büszkék az emberek regionális identitásukra. Szilágyi Zsolt elmondta: azért pályázta meg az államfői tisztséget, hogy az EMNP föderális programját megismertesse az ország közvéleményével és párbeszédet kezdeményezzen a magyar közösség és román többség között az ország szerkezeti reformjáról.

Az EMNP jelöltje az erdélyi magyar-magyar párbeszédet is elengedhetetlennek nevezte és újabb felhívást intézett Kelemen Hunorhoz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, illetve államfőjelöltjéhez: folytassanak nyilvános vitát a magyar közösség érdekképviseletére vonatkozó nézeteikről. Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ részévé vált a bukaresti korrupt hatalomnak és az elnökválasztás második fordulója tekintetében már “eladta” a magyar közösség voksát az elnökségre pályázó szociáldemokrata Victor Ponta kormányfőnek. Az EMNP viszont nem fog olyan államfőjelöltet támogatni, aki üldözi a magyarság jelképeit, tagadja a Székelyföld létét, és aki a magyar orvosképzés felszámolását szorgalmazza – hangoztatta Pontára utalva Szilágyi Zsolt. Romániában novemberben választják meg a tíz év után leköszönő Traian Basescu államfő utódját az államfői tisztségre pályázó 14 jelölt közül. Az első fordulót vasárnap rendezik. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk