Előzetes letartóztatásba helyezték a szociáldemokraták korrupcióval gyanúsított főtárgyalóját


Előzetes letartóztatásba helyezte a román legfelső bíróság (ICCJ) szerdán Viorel Hrebenciucot, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó politikusát. Befolyással való üzérkedéssel, pénzmosással és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy erdő-visszaszolgáltatási ügyben. Hrebenciucot a román sajtó a PSD “főtárgyalójaként”, “szürke eminenciásaként” emlegeti, akinek meghatározó szerepe volt pártja koalíciós egyezményeinek előkészítésében, politikai alkuk megkötésében és a konfliktusok elsimításában. A politikus, aki a képviselőház egyik alelnöke – korábban pedig a PSD frakcióvezetője volt – múlt héten lemondott képviselői mandátumáról, így az alsóháznak már nem kellett jóváhagynia előzetes letartóztatását. Romániában egyébként a parlamenti képviselők és szenátorok bűnesetei, akárcsak a nagy korrupciós ügyek rögtön a legfelső szintre, azaz a legfelső bíróságra kerülnek (hivatalos nevén: Legfelső Semmítő- és Ítélőszék). Az ügyészség szerint a Hrebenciuc körül szerveződött bűnszövetkezet – amelyben még egy képviselő, két bíró és az állami erdővagyont kezelő Romsilva több vezetője is részt vett – 43 ezer hektárnyi jogtalanul “visszaigényelt” erdő tulajdonjogát játszotta át egy román arisztokrata család leszármazottainak, 300 millió eurós kárt okozva az államnak. Az ügyben a román trónörökösi igényeket támasztó Hohenzollern-leszármazott Paul herceget is kihallgatták, és Andrei Hrebenciucot, a PSD-politikus fiát is előzetes letartóztatásba helyezték. Hrebenciuc korrupciós ügyei a PSD-t is megrengették, mivel kitudódott, hogy a letartóztatással fenyegetett politikus a pártelnökséggel “üzletelve” egy amnesztiatörvény beterjesztésével próbált mentőövet biztosítani magának és korrupcióval gyanúsított párttársainak. Egy nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyv szerint Hrebenciuc egy új amnesztiatervezet előterjesztését kérte Dan Sova szenátortól, a PSD szóvivőjétől, akinek támogatást ígért a párt elnöki tisztségének megszerzéséhez arra az esetre, ha Victor Ponta jelenlegi PSD-elnök az államfőválasztás után távozni fog a párt éléről. Romániában vasárnap rendezik az elnökválasztás első fordulóját. A 14 jelölt közül a közvélemény-kutatások szerint Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőnek van a legnagyobb esélye arra, hogy Románia követező elnökévé válasszák. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk