Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek ébernek kell maradnia


Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) ébernek kell maradnia, míg az erdélyi magyarság vívmányai visszavehetők. Az RMDSZ elnöke Déván beszélt erről vasárnap, a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig vannak, akik szóval és tettel is visszavonnák a magyarság törvénybe foglalt jogait, még mindig megtörténhet a nyelvi és szabadságjogok, a kulturális és oktatási intézményrendszer megnyirbálása – idézte az RMDSZ hírlevele. Az elnök példaként hozta fel, hogy nemrég eltávolították Déva régi főteréről Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát. ,,Szövetségünk célja az volt, hogy jogaink természetesek legyenek (…) ne álljon elő egy olyan helyzet, hogy újra kelljen kezdeni ezt a harcot” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél. A dévai operettszínházban tartott rendezvényen az RMDSZ elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a szervezet születésnapján a szövetség eredményeit is ünnepli a közösség. ,,Nem kell szégyellnünk azt, amit elértünk, még akkor sem, ha vágyainkhoz mérten nem minden alakult úgy, ahogy szerettük volna” – jelentette ki Kelemen Hunor. Megemlítette, az RMDSZ-nek – a Kárpát-medencében egyedülállóan – nem kellett ideológiát, nevet és politikai programot változtatnia, hiszen a kezdetekkor megfogalmazott értékek ma is helytállóak. Az elnök úgy vélte, negyedszázad után is úgy kell tovább építkezni, hogy az RMDSZ-t a tömbben és a szórványban élő romániai magyar emberek is sajátjuknak érezzék. Az RMDSZ több helyszínen tart rendezvényeket az elkövetkező napokban megalakulása 25. évfordulója alkalmából. A rendezvénysorozat fénypontja a január 31-én, szombaton tartandó kolozsvári gálaműsor lesz. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk