Újabb képviselő letartóztatását akadályozta meg a bukaresti parlament


Nem hagyta jóvá a bukaresti képviselőház szerdán, hogy a hatóságok őrizetbe vegyék Ion Ochi szociáldemokrata képviselőt, akit megvesztegetés elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A DNA szerint Ochi 2011-ben a Brassó megyei tanács alelnökeként egy megyei út javítására kiírt közbeszerzés elbírálásakor követett el törvénytelenségeket választási haszonszerzés céljából. Ochi a negyedik olyan törvényhozó, akit nem volt hajlandó kiadni a bukaresti parlament a tavaly novemberi elnökválasztás óta. A korrupcióellenes jelszavakkal kampányoló Klaus Iohannis államfővé választása után rövid ideig a szociáldemokrata parlamenti többség is jóváhagyta a meggyanúsított honatyák “kiadását” az igazságszolgáltatásnak, és csak az utóbbi hónapokban fordult elő egyre gyakrabban az, hogy elutasították a DNA egy-egy kérését. Márciusban Klaus Iohannis román államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor – Victor Ponta kormányfő volt kampányfőnöke – előzetes letartóztatásba helyezéséhez. A szociáldemokraták minden esetben azzal érveltek, hogy az őrizetbe vétel elutasítása önmagában nem lehetetleníti el az igazságszolgáltatást, mert a bíróság akkor is elítélheti a törvényhozót, ha nem a fogdából viszik a tárgyalásra. Romániában egyre több politikus – köztük Traian Basescu volt államfő, Ponta egykori politikai ellenfele is – azt hangoztatja, hogy “túl sok a bilincscsörgés” a DNA körül. Szerintük az ártatlanság vélelmét élvező gyanúsítottak szabadságjogait csak kivételes esetekben szabad korlátozni, tehát az előzetes letartóztatás valójában kivétel kéne legyen, nem pedig szabály. Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet őrizetbe venni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk