Jobbik: a 2018-as választás a korrupcióról fog szólni


A 2018-as választás elsősorban a korrupcióról fog szólni, kormányváltó hangulat lesz. A Jobbik arra készül, hogy leváltsa a Fideszt – mondta szerdán két Békés megyei választókerület összevont választmányi gyűlése előtt, Orosházán tartott sajtótájékoztatón Vona Gábor. A Jobbik elnöke közölte: Magyarországon addig nem lesz semmiféle előrelépés, amíg a korrupciót fel nem számolják, a politikai elszámoltatást el nem végzik, mert addig “mindenféle jó szándékú javaslat és elképzelés gellert kap”. Vona Gábor kérdésre kifejtette: a következő parlamenti választásig a legfontosabb feladatnak a belső fegyelem megerősítését, a kormányzóképesség megmutatását és a párt nemzetközi elismertségének növelését tartja. A migrációs helyzetről szólva megismételte: a párt már az előző ciklusban jelezte, hogy probléma alakulhat ki a bevándorlásból, Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere volt az első, aki a kerítésépítés szükségességét felvetette. “A kormány a mi javaslatainkat valósítja meg a migrációs válság kezelésében” – mondta. Hangsúlyozta: Magyarországnak nem feladata és súlyánál fogva nem is kötelessége megoldani a válsághelyzetet, csak az a dolga, hogy a magyar nemzetet megvédje. Vona Gábor szerint a migrációs válság rávilágított arra, hogy az “EU összeomlott, nem képes üzemszerűen működni”. Kifejtette: a Jobbik javaslata szerint szükség lenne arra, hogy hatósági ellenőrzés mellett, szigorú szűrés után, törvényi felhatalmazás alapján magyarországi magyar civilek is bekapcsolódhassanak a határvédelembe. Emellett javasolják, hogy ha valaki önkéntes alapon honvédelmi ismeretek szeretne szerezni, erre lehetősége legyen, mert szükség van “rendkívüli helyzetben mozgósítható emberekre” – húzta alá. A földkérdésről szólva Vona Gábor elmondta: a leghatározottabban elutasítják a kormánynak az Országgyűlés megkerülésével tervezett “földprivatizációs elképzeléseit”, mert attól tartanak, hogy politikai lojalitás alapján adnák el a földeket, és ezzel Magyarország elveszítené az eszközeit a mezőgazdaság és az élelmiszeripar irányítására. A Questor-botrányról szólva kijelentette: továbbra is várják a fideszes nyilatkozatokat arról, hogy a kormánypártból valaki néhány nappal a bedőlés előtt menekített-e ki pénzt. A férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulásával kapcsolatos népszavazásról szóló alkotmánybírósági határozatról pedig azt mondta: elkeserítőnek tartja, hogy a magyar igazságszolgáltatás ilyen durván beavatkozott az aláírásgyűjtésbe, ami szerinte politikai nyomásra történt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk