Több légitársaság is módosítja a pilótafülkére vonatkozó szabályozást


A franciaországi légikatasztrófa hatására csütörtökön több légitársaság is úgy módosított a szabályzatán, hogy ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia. Az EasyJet brit fapados légitársaságnál péntektől lépnek életbe az új szabályok. A vállalat által kiadott sajtóközlemény szerint az ügyben egyeztettek a polgári légügyi hatósággal. “A vállalat számára az utasok és a személyzet biztonsága az első” – írták a kommünikében. Hasonló intézkedéseket fogadtak el több más légitársaságnál is, egyebek mellett a kanadai Air Transat és Air Canada, a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair és az izlandi Icelandair vállalatnál. Ezek közül messze az EasyJet számít a legnagyobbnak, a társasággal 2013 és 2014 októbere között közel 65 millióan utaztak. A több mint kétszáz gépből álló flottával rendelkező vállalatnál nyolcezren dolgoznak, köztük kétezer pilóta. A szóban forgó vállalatok azután döntöttek a szabályok módosítása mellett, hogy kiderült: a Germanwings német légitársaság nemrégiben lezuhant repülőgépének másodpilótája valószínűleg szándékosan nekivezette az utasszállítót a hegyoldalnak. A szerencsétlenség okait vizsgáló nyomozók szerint a kapitány távozott a pilótafülkéből, vélhetően a mellékhelyiségbe. Amikor megpróbált visszatérni, a másodpilóta nem nyitotta ki neki az ajtót. A Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gép kedden zuhant le Franciaország déli részén az Alpokban. Az utasszállító fedélzetén 150 ember tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk