A Marosvásárhelyi ASA első győzelme az 1. ligában: 4-1 Karácsonkőn


N’Doye duplázott, Henrique és Hora is betalált, így hiába egyenlített 0-1-es állásnál Cârjă, az újonc marosvásárhelyiek magabiztos győzelmet arattak pénteken este, Karácsonkőn, a Csalhó ellen a labdarúgó 1. liga 2. fordulójában. Az eredmény: 1-4 (1-2). Balaur a 7. percben durván szabálytalankodott Chitoşcă ellen, meg is kapta a sárga lapját érte. Ez volt az első esemény a gyepen, helyzetre ugyanis szinte a félidő közepéig várni kellett. Megérte azonban türelmesnek lenni, az első ziccert ugyanis rögtön gólra is váltotta az ASA csapatkapitánya, Ousmane N’Doye: a szenegáli labdarúgó egy tökéletes szögletlabdát fejelt a hálóba.

Nem sokáig örülhettek a vendégek, két perccel később Bejan hatalmas lyukat rúgott, a labda Cârjahoz jutott, aki lazán a hálóba továbbította a játékszert, Stăncioiu meg sem mozdult a kapujában. A gól kissé lehűtötte a kedélyeket, s amikor úgy tűnt, döntetlen állásnál vonulnak öltözőbe a csapatok, N’Doye szerencsésen megpattant 15 méteres lövése nyomán a labda Jovic kapujában kötött ki. Szünet után ott folytatták, ahol abbahagyták. Az ASA fölénye inkább a középpályán volt érezhető, helyzetekben ritkábban kamatozott. Amikor azonban odakerültek a karácsonkői kapu elé, a marosvásárhelyi klub játékosai nem pocsékolták az időt. Henrique remek beadásból gyakorlatilag nem hibázhatott a kaputerület széléről, az 55. percben, a végeredményt pedig Ioan Hora állította be a 84-ben, aki kihasználta a házigazdák álmodozó védelmének tévedését. A másik pénteki mérkőzésen: Viitorul Voluntari – Rapid Bukarest 1-2. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk