Néhány napon belül elkezdik a szépségkirálynő felkészítését a világversenyre


Az ajándékok átvétele és a királynői fotósorozat elkészítése után már kezdetét is veszi Kiss Daniella, a vasárnapi Magyarország Szépe verseny győztesének felkészítése a Miss World 2015 nemzetközi döntőjére, amelyet a kínai Szanjában rendeznek – mondta el Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója a M1 aktuális csatorna hétfő műsorában. Mint kifejtette, a felkészítés első lépése egy intenzív nyelvtanfolyam lesz, majd etikett és protokoll órákat vesz az újdonsült királynő Schiffer Miklós stílustanácsadótól, akitől egyebek mellett megtanulhatja, hogyan kell a különböző rendezvényeken viselkedni, megjelenni, bemutatkozni vagy helyesen ülni és állni. Kulcsár Edina, a verseny tavalyi győztese, aki a 2014-es világversenyen második helyezést ért el, szintén foglalkozik majd Daniellával és igyekszik átadni neki saját tapasztalatait. “Edina az, aki Magyarországon eddig a legnagyobb eredményt érte el a szépségversenyek történetében, így ő az, aki tudja, hogy mi a kulcsa annak, hogy még ennél is jobb lehessen valaki” – tette hozzá Sarka Kata. Az ügyvezető elmondta továbbá, hogy ebben az évben nagy hangsúlyt fektetnek majd a nemzeti ruhás felvonulásra, hiszen pluszpontot jelent az is, ha egy versenyző alversenyt nyer. “Tavaly azt láttuk, hogy minden ország gyakorlatilag jelmezként fogja fel a nemzeti ruhás tourt. Mi eddig ragaszkodtunk ahhoz, hogy bizonyos motívumok, színek mindenképp megjelenjenek, de most kicsit el szeretnénk rugaszkodni, egy kicsit nagyobb volumenű ruhát szeretnénk a világversenyre kiküldeni” – tette hozzá. Vasárnap a zsűri és a nézők egyaránt a 21 éves Kiss Daniellát választották Magyarország legszebb lányának.

Első udvarhölgye a szintén 21 éves Lepp Dorina Ágnes, a második udvarhölgy a 19 éves Steingruber Virág lett. A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat. A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk