Vatikán: nem Ferenc pápa, hanem VI. Pál mondta, hogy az állatok a mennybe jutnak


A Vatikán tagadta a The New York Times amerikai napilapban megjelent hírt, miszerint Ferenc pápa azt mondta volna, hogy haláluk után az állatok is a mennyországba mennek. Ezt ugyanis VI. Pál mondta 1978-ban, de azóta a többi egyházfő is nyilatkozott a kérdésről. A The New York Times azt írta: az egyházfő egy kedvenc állata haláláért szomorkodó fiút azzal vigasztalt, hogy a mennyország az emberekhez hasonlóan az állatok előtt is nyitott. Ferenc pápa szavai pozitív fogadtatásra találtak az amerikai médiában. A Vatikán ugyanakkor tagadta, hogy Ferenc pápa így fogalmazott volna. Ciro Benedettini helyettes szentszéki szóvivő hangoztatta: az idézet pontos, de nem Ferenc pápától, hanem VI. Páltól származik, aki 1978-ban valóban azt mondta, hogy állatainkat egy nap Krisztus örökkévalóságában látjuk majd vissza. Az egyházban a mai napig nincsen egységes álláspont arról, hogy a keresztény felfogás szerint mi lesz az állatokkal haláluk után. A katolikus egyház legutolsó, 1997-es katekizmusa sem ad erre egyértelmű választ. Szent Ferenc óta azonban tudjuk, hogy az egyház szeretettanítása az állatokra is kiterjed. Szent Ferenc egyben az állatok védőszentje is – kommentálta a vasárnapi olasz sajtó a The New York Times és a Vatikán közötti vitát. II. János Pál 1990-ben úgy fogalmazott, hogy az állatokból sem hiányzik a lélek, a teológustudós XVI. Benedek pedig 2008-ban azt mondta, a nem emberi lények halálával csak földi létezésük szűnik meg. XVI. Benedekről az is köztudott volt, hogy kedvenc állata egy macska volt, amely a pápává választás után is elkísérte őt a pápai lakosztályba. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk