Utazások Jánosy Samuval

Jánosy Sámuel 1904 és 1917 között volt a Szentgyörgy utcai református leányiskola nagyrabecsült igazgatója.

A nászút

A Marosvásárhelyen megjelenő Székely Tanügy 1906. január 15-ei számának 6. oldalán ez a rövid hír jelent meg: „Jánosi Samu, a marosvásárhelyi ev. ref. elemi és polgári iskola igazgatója a napokban váltott jegyet Kakasi Jolán kisasszonnyal, a nagyteremei ev. ref. lelkész kedves, szép leányával. Kísérje boldogság és megelégedés frigykötésüket.”

Egy félév múlva a házasságra és a nászútra is sor került. Ez utóbbinak egy kedves emlékét az egyik unoka, Sárkány-Kiss Judit őrzi. Egy Siófokon vásárolt legyezőről van szó, amelynek küllőire fel vannak írva azok a helyek, amelyeken a 36 éves férj és a nála 17 évvel fiatalabb felesége legalább néhány óráig elidőzött vagy megszállt. A legyező tanúsága szerint az ifjú pár kirándulása július első felében zajlott le, és bő két hetet tartott, aztán az utazás fáradalmait Jánosy Sámuel szüleinek tövisi házában pihenték ki.

A 120 éves legyezőn a következő települések nevei vannak: Kolozsvár, Budapest, Kaposvár, Fonyód, Bélatelep, Keszthely, Balatonfüred, Tihany, Balatonföldvár, Siófok, Almádi, Kenese, Lepsény, Budapest, Déva, Gyulafehérvár, Tövis.

Találkozás az első jogászpincérrel

Öt évvel később Jánosy Samu 45 diákjával és 6 kollégájával tért vissza a Balaton vidékére. Körbevonatozták a tavat, több helyen fürödtek, „csolnakáztak”, de műemlékeket is felkerestek (pl. a tihanyi apátságot, Kisfaludy Károly badacsonytomaji házát). És egy szenzációs találkozásban is részük volt.

A Székely Naplóban megjelent cikkel ellentétben a jogász-pincérrel a Hullám Szállóban találkoztak, és nem a mellette lévő Balatonban. De mi is ez a cikkben szereplő jogász-pincér? (Előfordul még így is: jogászpinczér, jogász pincér.) 1911-ben a keszthelyi szálloda éttermének működtetője hirdetést tett közzé arról, hogy nyárára tisztességes fizetésért és teljes ellátásért egyetemi hallgatókat alkalmazna pincérnek. Itt meg kell jegyeznünk, hogy akkoriban az egész országban csupán két egyetem létezett: egy Budapesten és egy Kolozsváron.

A felvett diákokat a sajtó jogászpincéreknek nevezte, függetlenül attól, hogy milyen szakra jártak. A jogászhallatók kisebbségben voltak közöttük, valószínű azért, mert a jogi kar dékánja helytelenítette a dolgot. Lehet, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a jogászpincérekkel hónapokig foglalkozott a sajtó és a közvélemény. A legkülönfélébb cikkek jelentek meg róluk, többnyire pozitív hangvételűek, de sok anekdotaszerű, léha történet is. Az egyik például arról szólt, hogy mint párbajsegédek is remekül beválnak. De született vidám színpadi jelenet is a témában. Nem csoda hát, hogy a marosvásárhelyi református leányiskolán kívül más iskolák értesítőjébe is bekerült ebben az évben, hogy diákjaik balatoni kirándulásuk alkalmával jogászpincérrel találkoztak.

Utazások mindenfelé

Egyébként ekkor, Jánosy Samu már gyakorlott kirándulásszervező volt, igazgatóságának második évétől rendszeresen szervezett tanulmányi utakat. Először csak Kolozsvárra mentek egy napra, aztán a következő évben már három napos barangolásra indultak a Tordai-hasadékhoz, az Aranyos völgyébe és Torockóra. 1908-ban már hatnapos tanulmányút volt Budapestre és Visegrádra. Később eljutottak vonattal az Al-Dunáig, a Tátráig, Fiuméig és a Román Királysághoz tartozó Szinaján is jártak. A diákok egy jelentős részét mindig ingyen vagy kedvezményes áron vitték el. De a többi diák is olcsón utazott, ugyanis a kiruccanásokat támogatták magánszemélyek és pénzintézetek is. Szállást sok esetben más iskolák biztosítottak, ami tovább csökkentette a költségeket. Az élményekről Jánosy Sámuel részletes beszámolókat írt az évente megjelenő iskolai értesítőkben, de a helyi sajtóban és a Református Szemlében is jelentek meg tudósításai.

Az 1913-as, nyolc napos kirándulás tervezetének részlete

A 20. század elején más marosvásárhelyi tanintézetek is szerveztek iskolai kirándulásokat, de nem ennyit és ilyen távolságokra. A református kollégiumba járó fiúknak például csupán három nagyobb kirándulásuk volt ugyanebben az időszakban. De felhozhatnánk ellenpéldaként a kolozsvári állami polgári leányiskolát is, amely csak a város környékére szervezett kirándulásokat, rendszerint egy- vagy félnaposakat.

Hogy honnan eredt Jánosy Samu lelkesedése az iskolai kirándulások szervezése iránt? Böngészve a nagyenyedi és marosvásárhelyi református kollégium értesítőit, biztosan állíthatjuk, hogy amíg diákként ezekbe az iskolákba járt, nem volt hosszabb kiránduláson.

Az egy hónapos kirándulás

A legvalószínűbb, hogy Jánosy Samu a századfordulón kedvelte meg az utazást. 1902-1903-ban harmadéves volt a budai Paedagogium nevű tanárképző főiskolán, és az itteni hagyományoknak megfelelően a végzős társaival együtt, kisérőtanár jelenlétében egy őszi, egy hónapos tanulmányútra mentek. Németországban, valamint a Monarchia cseh és osztrák vidékein kirándultak, többnyire vonattal. Élményeiket terjedelmes útirajzokban kellett megörökíteniük, ezekből felolvasásokat tartottak, amelyeket kivetített képekkel tettek még érdekesebbé.

Jánosy Samu kézírása

Túrázó tanárok a Tátrában

Az Országos Polgári Iskolai Egyesület évente, mindig máshol megrendezett közgyűléseit rendszerint kirándulásokkal kötötték össze. Ezzel nemcsak vonzóbbá tették a közgyűlést, hanem példát mutattak, hogy miként kell kirándulásokat szervezni, lebonyolítani.

1905-ben a felvidéki Iglón tartortták meg az összejövetelt. Maga a közgyűlés két napot vett igénybe, de ebbe belefért két kiruccanás: egy Lőcsére és egy Iglófüredre. További hat napon át viszont még lehetőség nyílott szervezett módon barangolni a Tátra környékén. Mindeközben a férfi résztvevőknek ingyenes volt a szállásuk egy iskola bentlakásában.

A fenti képen, amely a marosvásárhelyi református levéltár tulajdonában van, az iglói közgyűlésen résztvevő tanárokat látjuk. Jánosy Samu nagy valószínűséggel az első sorban jobbról az első. Diákjaival – 35 növendékkel és 4 tanárnővel – 1912-ben tért vissza a Tátrába.

Összegzés és az út vége

A dualizmus kori Magyarországon a pedagógusnak készülő fiatalokkal és a már szolgálatban lévő tanárokkal tudatosan próbálták megszerettetni a turistáskodást, illetve ösztönözték őket, hogy diákjaik számára tanulmányutakat szervezzenek. A tanügyi folyóiratok (pl. a Polgári Iskolai Közlöny) számtalan cikke foglalkozik az ilyen utazások fontosságával, a diákokra gyakorolt pozitív hatásaival. Ezt a szemléletet egyes pedagógusok magukévá tették, és ki lehet jelenteni, hogy a marosvásárhelyi református leányiskola elsősorban az igazgatója által szervezett kirándulások miatt tűnt ki a többi marosvásárhelyi tanintézmény közül.

Jánosy Sámuel utazásainak az első világháború kitörése vetett véget. A magyar iskolák számára túl sok jót nem hozó impériumváltást viszont már nem kellett megérnie, mert 1917 tavaszán, életének 47. évében hosszan elhúzódó betegségben elhunyt.

Leszármazottai közül hárman lettek tanárok, ezért családjával fogunk még találkozni a rovatunkban.

Jánosy Samu öt gyereke közül négy 1913-1914 körül: Piroska, Jolán, Ilona és Zoltán. A fiúcska lett tanár, illetve Piroskának két gyereke.

✍️ KEREKES SZILÁRD

A rovat ismertetőjét itt olvashatod >> Emlékek tanítókról és tanítóktól

A rovatban korábban megjelent írások:

• Nagyernye rajtol
• A munkatanítónő
• Eta néni
• A református leányiskola utolsó igazgatója
• „Csak egy kislány…”
• Az első