Elárverezték a házat az árva kislány feje fölül


Legkésőbb június végéig maradhatnak a végrehajtó által elárverezett lakásban Liliék – így egyezett meg a szerény hajlék új tulajdonosával Domán Pál, az árván maradt kislány nagypapája. – Találkoztunk azzal az emberrel, aki az internetes árverésen megvette a hiteltartozás miatt elvett lakást. Szerencsére nagyon rendes és megértő volt, és megengedte, hogy amíg nincs más megoldás, itt maradhassunk – mesélte Pál. A nagypapa és Lili, ha minden jól megy, egy családotthonba költözik majd. – Sajnos ez is csak átmeneti megoldást jelent, hiszen ott legfeljebb másfél évig maradhatunk. Nagyon remélem, hogy május végére megkapjuk a helyet, mert nem szeretnék senki jóindulatával visszaélni. Ha minden igaz, a végső megoldás egy önkormányzati lakás lesz. Erre már kaptunk ígéretet – tette hozzá a papa. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk