Kijárási korlátozás. Jelentősen változik a helyzet május 15-étől


Fokozatosan enyhítik a korlátozásokat május 15-e után, az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalakor egyetlen szempontot tartanak szem előtt: a járványtani kockázatot – jelentette ki hétfő este Orban Ludovic.

A miniszterelnök rámutatott, első körben azokon a korlátozásokon lazítanak, amelyek megszüntetése a legkisebb kockázattal jár.

“A járványtani kockázatot a közegészségügyi intézet, valamint a vészhelyzeti bizottság munkáját segítő technikai-tudományos tanács szakemberei mérik fel, és ennek alapján hozzuk majd meg a korlátozások lazítását érintő döntéseket” – fogalmazott Orban a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Azt mondta,

az egyes lazító intézkedések között 14-15 napos szünetet tartanak,

ennyi időre van ugyanis szükség ahhoz, hogy kiderüljön, milyen hatást fejtenek ki ezek a járvány szempontjából. Ugyanakkor a korlátozásokat enyhítő intézkedéseket minden esetben szabályok is kísérik majd.

A kormányfő hozzátette, külön szabályokat vezetnek be a tömegközlekedéssel, illetve az “irodákban zajló tevékenységgel kapcsolatban”, és ezek a közintézményekre és magáncégekre egyaránt érvényesek lesznek.

Május 15-e után megnyitnak a szállodák, de a vendéglők, bárok, kávézók nem,

mert ezek nagyobb járványtani kockázatot jelentenek. A zárt terű vendéglők megnyitására még valószínűleg várni kell egy ideig – mondta még hétfő esti sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.

Orban Ludovic közölte, a nagy bevásárlóközpontokat (mall, pláza) leszámítva május 15-e után újraindul a kereskedelem, ami nagyon fontos bizonyos gazdasági ágazatok újbóli fellendüléséhez. A kijárási korlátozások feloldása ugyanakkor az üzemanyag-forgalmazóknak is jót tesz, mert növekszik majd a fogyasztás.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk