Őrizetbe vettek egy testvérpárt a párizsi merényletek kapcsán


A belgiumi hatóságok vasárnap őrizetbe vettek és kihallgattak két személyt – egy testvérpárt – a Párizsban november 13-án végrehajtott vérengzésekkel kapcsolatos nyomozás keretében. A belga hírügynökség és az RTBF állami televízió a belga szövetségi ügyészségtől kapott információkra hivatkozva jelentette, hogy a rendőrségi akcióra Brüsszel központjában, a Dansaert negyedben került sor, a házkutatást egy lakóház hatodik emeletén végezték, addig a lakóknak el kellett hagyniuk az épületet. Eric Van Der Sypt, a szövetségi ügyészség szóvivője az AFP-nek elmondta: a két testvért kihallgatás céljából vették őrizetbe, a rendőrségi akció a november 13-i párizsi merényletsorozattal kapcsolatos nyomozás keretébe illeszkedik, s nem azért mozgósították a rendőrséget, mert az e vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslamot remélték volna elfogni. A vasárnap őrizetbe vett testvérpárral kapcsolatban a belga hatóságok hétfőn készülnek részletesebb közleményt kiadni. Az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni. A magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben. Koen Geens belga igazságügyi miniszter egyébként a múlt hét közepén elmondta: a párizsi terrorcselekmények után két nappal felderítették a vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam tartózkodási helyét Brüsszel Molenbeek nevű negyedében, de az éjszakai rajtaütéseket tiltó jogszabály miatt nem kutathatták át a lakást, és a gyanúsított ezáltal időt nyerhetett a szökésre. Eric Van Der Sypt is beszélt erről, azt mondta: “Okunk volt azt hinni, hogy Salah Abdeslam abban a lakásban tartózkodik, ezért november 16-án reggel 5 órakor házkutatást tartottunk, de nem volt ott”. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett november 13-i merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk