Csalódást keltett George Clooney új filmje


Az idei Berlinale legnagyobb érdeklődéssel várt filmje volt George Clooney Műkincsvadászok című alkotása, amely azonban több német kritikus szerint csalódás, és még a rendező-főszereplő Clooney vonzereje sem menti meg az unalomtól. A második világháborúban erőszakkal, rablással, zsarolással a nácik birtokába került műkincsek visszaszerzéséért küzdő amerikai egység történetét feldolgozó Műkincsvadászokat Berlinben és a német főváros melletti Babelsberg filmstúdióban forgatták, és témája különös aktualitást nyert, amikor tavaly kiderült, hogy több mint ezer képet, köztük eddig ismeretlen klasszikus modern mesterműveket találtak Münchenben a nácik megbízásából dolgozó műkereskedő, Hildebrand Gurlitt hagyatékában. A Berlinalén gyakran megforduló George Clooney új munkáját ezért a szokásosnál is felfokozottabb érdeklődéssel várták Németországban, és még a film amerikai premierjét is elhalasztották, hogy bemutathassák a berlini szemlén. A szombat esti vetítés sajtóeseményként parádés volt, Clooney mellett a film több sztárja, Matt Damon, Bill Murray, John Goodman és a műértőkből összeállított katonai különítmény utolsó élő tagja, a zsidó származása miatt a náci Németországból Amerikába menekült Harry Ettlinger is végigvonult a vörös szőnyegen. Maga a film viszont gyenge a német kritika szerint. Az angolul The Monuments Men című alkotásban “csak a szereposztás igazán monumentális” – emelte ki a berlini Der Tagesspiegel kritikusa, aki szerint az alapanyagból lehetett volna forgatni például háborús filmet, kincskeresős kalandfilmet vagy roadmovie-t, de Clooney csak egy “jólfésült oktatófilmet” hozott össze, amelyben banális közhelyeket szajkóznak, köztük azt, hogy “a művészet az emberiség közös tulajdona”. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung kritikája szerint a néző Clooney sármja miatt könnyebben megbocsátja a dramaturgiai gyengeségeket, mint más alkotásoknak, és talán a Műkincsvadászok megtekintésénél is lehet értelmetlenebbül és unalmasabban elütni az időt moziteremben, az viszont biztos, hogy még a Gurlitt-ügy sem hozza át a filmet a történeti múzeumból a jelenkorba. A Berliner Morgenpost kritikusa jóval visszafogottabb, azt emelte ki, hogy a rendezőnek sikerült elkerülnie a pátosz túlburjánzását, a film így A szupercsapat (The A-Team) című amerikai sorozat és az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi keveréke, benne néhány nagyon vicces jelenettel. A Die Zeit kritikusa szerint az új Clooney-film szórakoztató, de csak egy “tucatfilm”, amelyben nem sokat bajlódtak a jellemek árnyalt ábrázolásával. Ezért “a műkincsvadászok éppen olyan tiszták, mint amilyen mocskosak a nácik”. A Műkincsvadászokat a nagyjátékfilmes mezőnyben, de versenyen kívül mutatták be a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az idén 20 munka versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért. Vasárnap ezek közül Dietrich Brüggemann német rendező Kreuzweg (Keresztút) című alkotását és egy spanyol-német koprodukciót, Benjamin Naishtat argentin rendező Historia del Miedo (A félelem története) című munkáját mutatják be. Vasárnap mutatják be Lars von Trier A nimfomániás című kétrészes filmje első epizódjának rendezői változatát is, amely ugyancsak versenyen kívül szerepel a programban. A premieren a rendező mellett ott lesz Uma Thurman, Stellan Skarsgard, Shia LaBeouf és Christian Slater, és várták a főszereplő Charlotte Gainsbourg-t is, de ő végül nem tudott elutazni Berlinbe. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk