A baloldal nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel


Navracsics Tibor szerint a baloldal nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel, és szerinte az ellenzéki összefogás listavezetője valójában Gyurcsány Ferenc lett. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte azt is, a választások megnyerése érdekében a pártja arra készül, hogy megkeres minden választópolgárt, aki érdeklődik az elképzeléseik iránt. A közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: nehéz követni az ellenzék logikáját, hiszen miközben azt mondják, hogy szerintük nem a rezsicsökkentés a megoldás az emberek gondjaira, illetve rontja a szolgáltatások minőségét, azzal támadták a kormányt, hogy csak most csökkenti a költségeket. Azt látja, hogy a rezsicsökkentést a baloldal “sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja”. Ösztönei, hagyományai és kötődései alapján valószínűleg kiköpné, ugyanakkor azt is tudja, ha valóban a baloldali érzelmű szavazókat akarná képviselni, akkor le kellene nyelnie – mondta Navracsics Tibor. Beszélt arról is, hogy bekövetkezett az, amit várni lehetett: a baloldali ellenzéki közös lista vezetője Gyurcsány Ferenc lesz. Formailag nem ő a listavezető, hiszen nem ő van az első helyen, de ő az, aki magához ragadta a kezdeményezést a baloldalon. Ő az, aki a baloldal számára meghatározza a témákat – mondta. Navracsics Tibor az április választások kapcsán közölte: arra készülnek, hogy minden választópolgárt megkeresnek, aki érdeklődik az elképzeléseik iránt. “A választást csak akkor nyerhetjük meg, ha meggyőzzük a magyar választópolgárokat arról, hogy ez a kormányzati politika sikeres, ez a kormányzati politika kivezeti Magyarországot a válságból és erőssé teszi” – mondta. A Sándor-palotánál múlt vasárnap történt eseményekre reagálva azt mondta: az “ostrom”, az erkélyre mászás, a zászlók elvitele “politikai szempontból súlyos megsértése a magyar állam méltóságának”. Múlt vasárnap délelőtt az Együtt-PM három aktivistája mászott fel a Sándor-palota erkélyére, és paksi bővítésről szóló népszavazást követelő transzparenseket helyezett el. A Simon-ügy kapcsán arról beszélt, hogy a Mesterházy Attila által 2010 óta egy ideig képviselt “megújulás politikája egyértelműen megtört baloldalon”. Az MSZP nem azt a megoldást választotta, hogy a megújulás jegyében nyilvánosságra hozza az ügy részleteit, és így határolódik el Simon Gábortól, hanem inkább megpróbál túllépni az ügyön, és megpróbálja eltussolni az egészet – mondta Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatos baloldali álláspont meglehetősen őszintétlen: az előző ciklusban a Paks mellett döntő országgyűlési határozatot az MSZP is megszavazta, most meg a politikusaik úgy tesznek, mintha mindig is Paks ellen küzdöttek volna, “pusztán azért, mert választások lesznek április 6-án”. A miniszterelnök-helyettes szólt arról, hogy egy kormányzati politikának nemcsak szakmainak, hanem népszerűnek is kell lennie. A megélhetőségi költségeket az emberek és az önkormányzatok számára is elviselhetőbbé tevő kormányzati lépések népszerűek és szakmai szempontból is megállják a helyüket – mondta. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk