Együtt-PM-MoMa: sikeres volt a bojkott


Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője (eleöl k), Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke (elöl j) és Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke (elöl b) az Együtt, a PM és a MoMa közös budapesti eredményváróján a Mozsár kávézóban a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Bruzák Noémi


Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) szerint sikeres volt a vasárnapi kvótareferendum bojkottja.

A három ellenzéki párt közös budapesti eredményváróján Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi “bizalmi szavazást” elbukta, “egy normális országban egy miniszterelnöknek ezek után le kellene mondania”.

“Abban teljesen biztos vagyok, hogy Magyarországot félelemmel teli, gyűlölködéssel átitatott közösséggé próbálja tenni az a kormány, amely ma kudarcot vallott” – mondta, hozzátéve: a rendszerváltás óta nem volt olyan “drága és hazug propagandakampány”, mint a mostani.

Az igen szavazat mellett érvelőkre utalva hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy bizonyos értelemben “elvált a tüdő a májtól”, és nem tud olyanokkal együtt dolgozni, akik “Orbán kottájából játszottak”.

Szigetvári Viktor szerint a rendszerváltás óta ez volt az első olyan kampány, amely nem volt szabad, és nem tisztességes körülmények között rendezték. “Egy nem szabad és nem tisztességes kampány következtetéseit minden ellenzéki pártnak le kell vonnia, mert ilyen feltételek mellett (…) 2018-ban nem szabad az ellenzéknek a választásokon elindulnia” – mondta.

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke kijelentette: a bojkottal sikerült megvédeni a haza becsületét, Magyarország nemzetközi tekintélyét.

Úgy tűnik, hogy érvénytelen lesz a kvótareferendum, az Orbán-kormány által kezdeményezett “gonosz szándékú, aljas” népszavazás megbukott – mondta.

Az ellenzéki politikus köszönetet mondott a magyar társadalomnak, a hazáért aggódó magyar nemzet tagjainak, hogy bojkottálták a népszavazást. “Aljas kérdésre nincs jó válasz” – fogalmazott, hozzátéve: világosan megmondták, hogy különbséget kell tenni illegális bevándorló és menekült között.

Mint kifejtette, az Európai Uniónak nincs szándékában – kvóta alapján vagy anélkül – illegális bevándorlókat egyetlen uniós tagországba se telepíteni. A menekülteket befogadni – akik háborúból menekülnek és az életüket mentik – nemzetközi szerződésben rögzített kötelesség.

Előre lehet tudni tehát, hogy a népszavazásnak nincs más célja, mint felkorbácsolni a gyűlöletet, szétszakítani a magyar nemzetet, valamint elterelni a figyelmet az Orbán-kormány “gyalázatos teljesítményéről”. Mindenekelőtt “a hivatalos kormánypolitika rangjára emelt” korrupcióról, amely “szétrágta a magyar társadalom alapszövetét” – tette hozzá Bokros Lajos.

A politikus köszönetet mondott a másik két pártnak, hogy elfogadták a MoMa kezdeményezését és közösen tudtak kampányolni a bojkott érdekében.

Tordai Bence, a PM szóvivője azt mondta, hogy a magyar társadalom józan és jó szándékú többsége nyert, Orbán Viktor veszített.

Pártja le akarja zárni az október 2-ával véget érő korszakot, és arról szeretnének beszélni, hogy milyen lesz az Orbán Viktor utáni Magyarország – hangoztatta.

A forgatókönyv egyszerű: 2016-ban tisztázni kell a baloldali előválasztás részleteit, 2017-ben “megtartjuk az előválasztást, 2018-ban pedig leváltjuk az Orbán-kormányt” – fogalmazott, hozzátéve: a mostani alkalom ezen az úton az első és talán a legfontosabb lépés.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk