Gyurcsány: Én is cigány vagyok


Vasárnap délután délután 3-kor több száz ember gyűlt össze azon a tüntetésen, amit a DK szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé Bayer Zsolt a pártból való kizárásáért.

Gyurcsány-én-is-cigány-vagyok
Gyurcsány Ferenc – Én is cigány vagyok feliratú táblával a nyakában – vonult fel. Ezt a tettét rengetegen másolták. A tömegben szinte csak idősebbek voltak. A transzparensek Gyurcsányt éltették: “Gyurcsány Ferenc szabadságharcos, a köztársaság őre” vagy “Feri küzdünk veled, a magyar nép balra állt” szövegek is olvashatóak. A székházra egy molinót akasztottak, amelyen az áll: “Ne álljatok a a gyilkosok pártjára, ne hallgassatok Ron Werberre”, aki az MSZP kampánytanácsadója. Horváth Aladár azt nyilatkozta, hogy akkor lenne igazán boldog, ha ez a tüntetés, a Parlament előtt lenne, hatalmas tömeg kíséretében, és ott lenne a Fidesz vezetése, és együtt skandálná a tömeg: ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok. Az MSZP részéről Szanyi Tibor, Török Zsolt, Teleki László, Lendvai Ildikó és Gulyás Balázs jelent meg a tüntetésen. Az ügy onnan indult pár nappal ezelőtt, hogy Bayer Zsolt az ominózus írásában nevén nevezte a dolgot és állatokhoz hasonlította a békés együttélésre képtelen, késelő cigány bűnözőket. Ungár Klára, a Szema nevű liberális párt elnöke felszólalását azzal a nem túl népszerű bejelentéssel kezdte, hogy ő valaha a Fidesz tagja volt, bár az akkor még nem volt szégyen. Mert akkor a Fidesz az emberi méltóság, az emberi jogok és a sajtószabadság pártja volt, de mostanra az elnyomók és az üldözők pártjává vált. Bayer cikkéig szerinte még meg lehetett különböztetni a Fideszt a Jobbiktól, aminek a vezérét Orbán Viktor saját polgári körében nevelte fel. Azóta viszont nem, így „aki nem akar jobbikos lenni, ne szavazzon a Fideszre”. A demonstrációt követően Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője közleményben szólította fel a baloldalt, hogy hagyja abba a gyűlöletkampányt, ne álljon a gyilkosok oldalára. Rámutatott: a baloldal kampányával bátorítja a bűnelkövetőket, hiszen ezt arra utal, hogy szerintük nem az a bűnös, aki embert öl, hanem az, aki ezen felháborodik. Hangsúlyozta: a Fidesz további megoldásokat keres arra, hogyan szorítsák vissza a brutális támadásokat. A rendőrség példás gyorsasággal fogta el mind az ózdi, mind pedig a szigethalmi gyilkosságok gyanúsítottjait, ami visszatartó erő lehet a bűnözők számára – tette hozzá. hir.ma

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk