Földkisajátítás Romániában: már megint a magyarokkal példálóznak


A szociálliberális kormányhoz közel álló Jurnalul Nationalban Ilie Serbanescu gazdasági elemző arról cikkezik, hogy a termőföldpiac megnyitása egy “kisajátítással” ér fel, amelyet – Magyarországgal ellentétben – Romániában meg sem próbáltak megakadályozni. A piacnyitás után Serbanescu szerint legfeljebb az újgazdagok állhatnak ellen a Nyugat újabb “gyarmatosító hullámának” a keleti országokban. Romániában a hatalmon lévők semmit sem tettek azért, hogy szegényebb nemzettársaikat is megvédjék a kisemmizéstől, miközben Magyarországon „leszögezték, hogy a földek magyarok, és a magyaroké maradnak” – állítja Serbanescu. Hozzáteszi: Budapesten olyan program is megfogalmazódott, miszerint a magyar állam megveszi a földet azoktól az erdélyi magyaroktól, akik el akarják adni. “A bolgárok, akikben nem volt meg a magyarok határozottsága, legalább egy szusszanásnyi időt nyertek, öt évvel elhalasztva a piacnyitást” – írja cikkében Serbanescu, a jobbközép Ciorbea-kormány volt reformügyi minisztere (1997-1998). MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk