Három mentőcsapat indult a Retyezát-hegységben rekedt hegymászók keresésére


Három mentőcsapat indult a Bucura csúcs (2.433 m) felé a Retyezát-hegységben, hogy megtalálják a két eltűnt craiovai hegymászót. A két hegymászó szombaton indult el a Genţiana menedékháztól a Bucura falai nevű mászóhely felé, azóta semmi sem tudnak róluk.

“Amint kivirradt, a hegyimentők elindultak a két craiovai hegymászó keresésére. A mentőakció nehéz körülmények között zajlik, ugyanis nagy vihar van, a köd és a havas eső is nehezíti a keresést” – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Ovidiu Bodean, a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat vezetője.

Bodean szerint a két alpinista keresésére 19 hegyimentő és nyolc hegyi csendőr indult el.

A három mentőcsapat három különböző útvonalon indult el. Egy negyedik csapat, amely öt hegyimentőből és négy csendőrből áll, a Genţiana menedékházban tartózkodik, és közbelépnek, ha szükséges lesz.

A két hegymászó egy nagyobb csoporttal érkezett hétvégére a Retyezát-hegységbe. Ők ketten elindultak a Bucura falai nevű mászóhely felé, majd miután nem mentek vissza a szálláshelyre, kollégáik keresésükre indultak, azonban a hóvihar és a sötétség miatt vissza kellett fordulniuk. Vasárnap a hegyimentők keresték őket, azonban az erős hóvihar és a sűrű köd miatt abba kellett hagyniuk a mentőakciót.

Telefonon sem tudnak kommunikálni a két eltűnt alpinistával, ugyanis indulás előtt a menedékházban hagyták mobilkészülékeiket.

A hegyimentők abban reménykednek, hogy a hegymászóknak sikerült bivakot kialakítaniuk egy nagyobb szikla alatt, vagy sikerült eljutniuk a Bucura menedékházig.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk