Késelés a katolikus iskolai gólyabál afterpartiján


Egyelőre egymásnak ellentmondó információk érkeznek. Képünk illusztráció.

Késelés történt a katolikus iskola csütörtököki gólyabálját követő bulin. Két diákot a sürgősségre vittek röviddel éjfél után, jelentette az Agerpres.

A hírügynökség a Maros Megyei Sürgősségi Kórház osztályvezetőjére, dr. Maria Salanţára hivatkozva azt írta, hogy a 0.20 óra körül beutalt két 16 éves fiatalt szúrt sebekkel vitték be, egyiküknek az arcán és a vállán, a másikuknak hastájékon volt sérülése. Egyikük állapota sem volt válságos, azonban egyelőre a gyermeksebészeten tartják őket megfigyelés alatt.

Az Agerpres, amely jelentésében tévesen a református kollégiumot emlegeti a katolikus gimnázium helyett, megszólaltatta a főtanfelügyelőt is, aki arról nyilatkozott: a bulin a gyerekek erőszakoskodtak, néhányan meg is sérültek. Sabin Păşcan hozzátette, hogy péntek délutánra behívatta a tanfelügyelőségre megbeszélésre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségét, amelynek alárendeltségében a katolikus iskola jelenleg működik.

A főtanfelügyelő szerint a gólyabál után tartott mulatság megszervezésében sem az iskola, sem a szülők nem vettek részt.

Ezzel némileg ellentétes értesüléseket közölt a közrádió. Ők úgy tudják, hogy a bulin tanárok is jelen voltak, akik mindenkinek megtiltották, hogy elhagyja a helyszínt, a késelőnek ennek ellenére sikerült elmenekülnie. Később állítólag elkapták.

Lapunk is úgy tudja, hogy több tanár ott volt a buli helyszínén.

A Maros megyei rendőrség nem közölt álláspontot az ügyben.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk