MOL Magyar Kupa – Egy ágon a Ferencváros és a Fehérvár


Már a nyolcaddöntőben találkozhat egymással a bajnoki címvédő Ferencváros és a tabellán második MOL Fehérvár FC a labdarúgó MOL Magyar Kupában.

A sorozat 9. és 10. fordulójának hétfői, M4 Sporton rendezett sorsolásán a címvédő Budapest Honvéd – amennyiben a nyolcadik fordulóban túljut a harmadosztályú III. Kerületi TVE együttesén – a nyolcaddöntőben az ugyancsak harmadik vonalbeli Tiszafüred, illetve a ZTE párharcának továbbjutójával találkozik.

Pisont István csapata ezt követően – immár az elődöntőbe kerülésért – a Pécsi MFC, a Szombathelyi Haladás, a Soroksár és a Kisvárda négyesének egyikével találkozhat.

A Magyar Kupa nyolcadik fordulóját február 10-én játsszák, a nyolcaddöntőket február 23-24-én, a negyeddöntőket március 9-10-én rendezik. Az elődöntőre április 14-én, a fináléra pedig május 5-én kerül sor, utóbbira a Puskás Arénában.

A Magyar Kupa összes fordulójában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, minden esetben az alacsonyabb osztályú klub a pályaválasztó. Ha azonos osztályban szerepelnek, az a csapat játszik otthon, amely a korábbi fordulókban kevesebbszer tette ezt, és ha itt is egyezés van, sorsolás dönt.

A nyolcaddöntő párosítása (február 23-24.):
1.: Aqvital FC Csákvár (II.)/Paksi FC – Fémalk-Dunavarsány (Pest I.)/Budafoki MTE
2.: Dorogi FC (II.)/Ferencvárosi TC-Vasas FC (II.)/MOL Fehérvár FC
3.: Pécsi MFC (II.)/Szombathelyi Haladás-Soroksár SC (II.)-Kisvárda Master Good
4.: FC Ajka (II.)/Mezőkövesd Zsróy FC- Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)/Diósgyőri VTK
5.: Tiszafüredi VSE (III.)/Zalaegerszegi TE-III. Kerületi TVE (III.)/Budapest Honvéd
6.: Tállya KSE (III.)/Kaposvári Rákóczi FC (II.)-Kolorcity Kazincbarcika SC (II.)/MTK Budapest
7.: Hódmezővásárhelyi FC (III.)/Puskás Akadémia FC-Szolnoki MÁV FC (II.)/Újpest FC
8.: Debreceni EAC (II.)/Debreceni VSC (II.)-Taksony SE (III.)/BFC Siófok (II.)

A negyeddöntő párosítása a nyolcaddöntők sorszáma szerint (március 9-10.):

  • 2-1
  • 4-7
  • 3-5
  • 6-8
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk