Kétezer éves lehűlésnek vetett véget a globális felmelegedés


Hosszú, az összes földrészre kiterjedő lehűlési időszaknak vetett véget a 19. század vége táján kezdődött globális felmelegedés – derül ki abból az új tanulmányból, amelyben egy nemzetközi kutatócsapat kontinensekre bontva rekonstruálta az utóbbi kétezer év időjárási viszonyait. A klimatikus és környezeti hullámzások tanulmányozására 1991-ben létrehozott PAGES (Past Global Changes – Múltbeli Globális Változások) nevű szervezet keretében nyolcvan tudós dolgozott az egyedülálló időjárási térkép megalkotásában. Hét földrészről gyűjtötték be az információkat, 511 helyi-körzeti klimatikus adatbázis anyagából merítettek. A kontinensekre és régiókra tagolódó hőmérsékleti sorok létrehozásánál matematikai modelleket is alkalmaztak. A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban közzétett átfogó elemzés fő megállapítása, hogy a csaknem kétezer éven át érvényesülő általános lehűlés valamennyi földrészen érezhető volt, igaz, a klimatikus ingadozások jelentősen különböztek régiónként. A folyamat a 19. század vége táján tört meg, akkor kezdődött a most is tartó felmelegedés. A tanulmány szerint a lehűlési folyamatot olyan tényezők idézték elő, mint a vulkanikus tevékenység felerősödése, a szoláris kisugárzás csökkenése, a szárazföldeket borító növényzetben bekövetkezett változás és a Föld pályának a napfény mennyiségében is megmutatkozó módosulása. Nagyjából 1500 táján a hőmérséklet mindenhol a hosszú távon érvényesülő átlag alá esett, de a változás az Északi-sarkon, Európában és Ázsiában több évtizeddel korábban állt be, mint Észak-Amerikában vagy az egész déli féltekén. Harmincéves periódusokra bontva a hőmérsékleti átlagokat a tudósok azt találták, hogy az 1971-2000-es időszak bizonyosan melegebb volt, mint az utóbbi 1400 év bármely harminc évet átölelő szakasza. Az átlagtól hűvösebb harmincéves időszakok 830 és 1910 között kiváltképpen gyenge naptevékenység és erős trópusi vulkáni kitörések idején voltak megfigyelhetők. A két jelenség gyakran egyszerre hatott, aminek köszönhetően 1251 és 1820 között öt olyan jól megkülönböztethető, 30-90 évre kiterjedő periódus jelentkezett, amikor az átlaghőmérséklet észlelhetően visszaesett. A 20. századi felmelegedés mértékét vizsgálva a PAGES tudósai kimutatták, hogy az átlagot tekintve az északi féltekén kétszer akkora volt, mint a délin. Kétezer évvel visszamenve az időben kiderítették azt is, hogy egyes régiók átéltek melegebb harmincéves időszakot is, mint amilyet 1971 és 2000 között rögzítettek: ilyen “forró” periódus létezett például Európában valamikor Kr. u. 21 és 80 között. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk