Fokvárosban 2019-ben elfogy az ivóvíz Fokvárosban sikerült az idén augusztusról 2019-re kitolni a “zéró nap” lehetséges eljövetelét – közölte kedden a dél-afrikai város vezetése. “Zéró napként” említik azt a napot, amikor a számítások szerint elfogy az ivóvíz az aszály sújtotta nagyvárosban. A hatóságok korábban arra számítottak, hogy ez a nap már 2018 áprilisában eljön. A Fokvárost vezető ellenzéki párt azonban márciusban azt közölte, a vízzel való takarékoskodásnak köszönhetően ez 2018-ban talán nem fog bekövetkezni. Annak érdekében, hogy minél később jöjjön el a “zéró nap”, a hatóságok arra kérték a Fokvárosban élőket, hogy naponta legfeljebb 50 liter vizet használjanak fejenként. Az intézkedés továbbra is hatályban marad. Fokvárosban általában a déli féltekén május környékén beköszöntő tél során szokott esni az eső. A dél-afrikai meteorológiai szolgálat szerint az elkövetkezendő három hónapban az átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadék várható. Eközben nőtt a vízszint több gátnál is az ország különböző részein a hatóságok beszámolója szerint. MTI Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share április 6, 2018 10:47 Szerző mediatica Természet Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Fokváros, ivóvíz, zéró nap Következő hír: Kitiltják Romániából a vékony műanyagszatyrokat Előző hír: Vészesen zsugorodik az északi-sarki jég