Hírek

Érzéki videoklippel jelentkezett a Grammy-díjas énekesnő

A New Day című dal már szerepelt Alicia Keys legutóbbi albumán, klipet viszont csak nemrég forgatott hozzá. A 32 éves énekesnő pikánsra vette a figurát: falatnyi ruhadarabokban táncol profikat megszégyenítő mozdulatokkal. A tizenegyszeres Grammy-díjas énekesnő két és fél éve adott életet gyermekének, az elmúlt időszakban azonban a babázás mellett jutott ideje a zenélésre is. Tavaly

Eltemették Horthy Istvánnét

Kenderesen helyezték csütörtökön örök nyugalomra az Angliában elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonát (†96). Horthy Miklós egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára, majd a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. Ifjabb Horthy István a megemlékezésében arról beszélt: édesanyja mindig erős volt, és az utolsó pillanatig megőrizte méltóságát. Blikk

Eltörlik a halálbüntetést

Eltörlik a halálbüntetést Marylandben; az északkeleti állam hat éven belül a hatodik az Egyesült Államokban, amelyben megszüntetik ezt a büntetési nemet. Ezzel 18-ra emelkedik azon amerikai államok száma, ahol eltörölték a halálbüntetést. Kimutatható, hogy a halálbüntetés nem működik. Háromszor annyiba kerül az államnak, mint az életfogytig tartó börtönbüntetés, és nincs elrettentő hatása a bűnelkövetőkre –


Meghalt a Slayer gitárosa

Meghalt Jeff Hanneman, a Slayer amerikai thrash metal zenekar egyik alapítója. A gitáros 49 éves volt. Hanemann májelégtelenségben hunyt el egy dél-kaliforniai kórházban csütörtökön – tudatta honlapján az együttes. Jeff Hanneman a Slayert még a nyolcvanas évek elején alapította egy másik gitárossal, Kerry Kinggel együtt Los Angelesben. A gitáros két éve visszavonult a turnézástól, miután

Ez durva: füstölgő, elszenesedett kupac maradt az áramütötte román kábeltolvajokból

Ropogósra sült két román kábeltolvaj egy közép-olaszországi elhagyatott gyárban, mert nem tudták, hogy a vezetékek továbbra is az egyik áramellátó hálózatára vannak csatlakoztatva. Fogalma nem volt a két román fémhulladék-tolvajnak, hogy az elhagyatott gyár területén lévő vezetékek továbbra is rá vannak csatlakoztatva a közép-olasz Pomezia magasfeszültségű hálózatára, ezért gyanútlanul fogtak hozzá, hogy összeszedjék a transzformátort

Harmincezer szállásvendég a román tengerparton

Már több mint harmincezer turista érkezett a román tengerpartra a május 1-jei és ortodox húsvét alkalmából kialakított csaknem egyhetes minivakáció alkalmából. Az Országos Idegenforgalmi Hatóság közölte, további tízezer látogatót várnak még a hétvégéig. Az idénynyitó alkalmából Tengerparti Parádét rendeztek, az emeletes buszokból, régi autókból, valamint versenymotorokból és autókból álló karaván végigvonult Mamaiától Mangáliáig. Kapcsolódó hivatkozás:


Nagy érdeklődés a román vasúti teherszállító iránt

Négy nagy közlekedési társaság jelezte érdeklődését a román vasúti társaság teherszállító részlege, a CFR Marfă privatizálása iránt. Az 51 százalékos részvénycsomag megvásárlására kiírt versenytárgyalást korábban több ízben elhalasztották. Victor Ponta miniszterelnök tudatta, a nyertest június 26-án hirdetik ki. mediatica

Ebből román népnemzeti gyász lesz! Nem árulhatják többet a miccset!

A kormány csütörtökön hivatalos levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy a miccs kerüljön fel a hagyományos receptek listájára, június 1-jétől ugyanis egy európai direktíva értelmében megtiltanák a húskészítmény kereskedelmi forgalmazását. Az EU-s szabályozás arról szól, hogy betiltják olyan húskészítmények eladását, amelyek nátrium-karbonátokat, egy bizonyos típusú tartósítószert és antioxidánst tartalmaznak. Ezek az adalékanyagok viszont nélkülözhetetlenek a

Eldurvult május elseje Isztambulban

Legalább 12 embert szállítottak kórházba Isztambulban, miután a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal oszlatott fel egy május elseje alkalmából szervezett szakszervezeti demonstrációt. A sérültek között két rendőr is van, illetve az AFP francia hírügynökség helyszínről tudósító fotóriportere, akit a hírek szerint a tüntetők támadtak meg. A több ezer fős tüntető tömeg a város főterére akart vonulni,


Brutális baleset! Kettévágta a reklámoszlop az autót – 5 halott

Rendkívül nehéz munka árán tudták kiszabadítani a mentőcsapatok egy felismerhetetlenségig összeroncsolódott, középen kettészakadt gépkocsi utasainak a holttestét. A baleset szerdán történt, a malajziai Johor egyik autópályáján, a jármű eddig ismeretlen okokból elhagyta az úttestet és egy reklámpannó tartóoszlopának ütközött. A gépkocsinak mind az öt utasa szörnyethalt a helyszínen. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. mediatica