Hírek

Észak-erdélyi autópálya: újabb szakaszok épülhetnek meg

Fontosnak tartja az erdélyi autópálya befejezését a miniszterelnök. Victor Ponta hétvégén újságíróknak kijelentette, a kormány új céget bíz meg az amerikai Bechtel vállalat által félbehagyott munkálatok folytatásával. A miniszterelnök reális lehetőségnek nevezte az autósztráda befejezését európai uniós alapokból, vagy a magán- és az állami szféra összefogásával, koncesszió révén. „Erdélynek szüksége van az autópályára” – hangsúlyozta.

„Megmentik” a románok nemzeti eledelét?

A kormány „harcol azért”, hogy a miccset megmentse az Európai Bizottságtól, jelentette ki Victor Ponta kormányfői pénteken, Konstancán, hozzáfűzve, hogy „nincs semmi gond”. „Mi harcolunk, megmentjük a miccset. Tehát semmi gond, meg fogjuk menteni a miccset az Európai Bizottságtól” – jelentette ki Victor Ponta kormányfő pénteken, Konstancán, miután részt vett az ország hatodik, helikopterrel felszerelt

Huszonnegyedszer bajnok a Steaua

A Steaua Bukarest labdarúgócsapata története 24. bajnoki címét ünnepelheti Romániában. A fővárosi együttes, amely hét év után lett ismét aranyérmes, úgy tett szert behozhatatlan előnyre, hogy pénteki 2-0-s sikerét követően legfőbb riválisa, a Petrolul Ploiesti szombaton csak 2-2-es döntetlent ért el a bennmaradásért küzdő Turnu Severin ellen. Az 1986-ban BEK-győztes gárda előnye 16 pont öt


Elhunyt Mózes Árpád

Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nyugalmazott püspöke – tájékoztatta az MTI-t Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke. Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban

Magyar Tudományos Akadémia – zárt ülésen választják meg az új tagokat

Tagválasztó közgyűlésre készül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA): a társaság 184. közgyűlésének hétfőn kezdődő ünnepi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök mond köszöntő beszédet, majd átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket, és születése 200. évfordulója alkalmából megemlékeznek Eötvös Józsefről, az MTA egykori elnökéről, a reformkor kiemelkedő politikusáról. Az akadémikusok gyűlésén délutáni zárt ülésén megválasztják a tudós testület új

Felvásárolni Magyarországot? – így reagáltak rá

Fokozott rendőri jelenlét mellett, rendbontás nélkül tartotta meg a Jobbik azt a tüntetést, amelyet a bolsevizmus és a cionizmus áldozatainak emlékére hirdettek meg a Zsidó Világkongresszussal egy időben. A rendőrség által betiltott, de bírósági döntéssel később engedélyezett demonstrációval kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök korábban felkérte a Belügyminisztériumot a rendezvény megakadályozására. A fővárosi Vértanúk terén több százan


Horthy Miklós nem tudott arról, mi folyik Auschwitzben?

Magyarország legnagyobb zsidó közössége maradt életben a világháború során a fővárosi gettóban, ami Horthy Miklós kormányzó személyes érdeme – hívta fel rá a figyelmet Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Társaság alelnöke. Horthy Miklós maga rendelte el, hogy az esztergomi páncélos ezred jöjjön Budapestre, és óvja meg a gettót. Kocsis Sándor az Echo Tv Heti mérleg

Freedom House – Magyarország besorolása miatt megkérdőjelezik az objektivitását

Kétségbe vonta Pálffy István (KDNP) az Echo Tv Heti mérleg című műsorában a Freedom House azon jelentését, amely szerint a civil szervezet nem változtatott a magyar sajtó besorolásán. Változatlanul a „részben szabad” kategóriába sorolta be a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2012-re vonatkozó, szerdán ismertetett jelentésében a Freedom House washingtoni központú, független

Az idén május 5-ére esik az anyák napja

Május első vasárnapján, idén május 5-jén ünnepeljük az édesanyákat: az anyák napja mintegy száz éve része az ünnepnapoknak. Az anyák tiszteletére már az ókori görögök is rendeztek tavaszi ünnepet, ilyenkor Rheával, az istenek anyjával együtt ünnepelték az édesanyákat is. Az idők során később is megemlékeztek az anyákról, például a 17. századi Angliában a húsvétot követő


Senki sem hajlandó eltemetni a bostoni merénylőt

Bostonban és a környékén több temetkezési vállalkozó megtagadta az áprilisi merénylet egyik elkövetőjének az eltemetését – jelentette szombaton a CNN televízió. A rendőrök által üldözött és eközben halálos sérüléseket szenvedett Tamerlan Carnajev tetemét még áprilisban egy bostoni ravatalozóba szállították. Annak tulajdonosa, Peter Stefan a tv-adónak elmondta: nem talál temetőt, amely befogadná Carnajev holttestét. “A legtöbben