Természet

Nem melegedett az óceánok mélye 2005 óta

Nem növekedett az óceánok mélyének átlaghőmérséklete 2005 óta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tanulmánya szerint. A NASA pasadenai bolygókutató részlegében (Jet Propulsion Laboratory, JPL) a 2005 és 2013 közötti óceáni hőmérsékleti mérések eredményeit elemezték. Az értékeket műholdakkal és a világ óceánjainak vizében lévő 3000 bója mérései alapján számították ki. Azt fedezték fel, hogy az 1995

Budapesten tartja éves ülését az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége

Budapesten tartja éves konferenciáját az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), a világ legnagyobb regionális szakmai szervezetének mintegy 600 tagja vesz részt a négynapos tanácskozáson. “Az állatkertet fenntartó Fővárosi Önkormányzat számára a Fővárosi Állat- és Növénykert kiemelt fontosságú intézmény, nemcsak turisztikai vonzereje miatt, hanem oktatási, nevelési és természetvédelmi tevékenysége okán is” – hangsúlyozta Szentes Tamás


Klímacsúcs – Pénzt kapnak a szegény országok az erdőirtás beszüntetéséért

Jelentős anyagi támogatást kapnak azok a szegény országok, amelyek vállalják az erdőirtás gyakorlatának beszüntetését – jelentette be a brit kormány az ENSZ keddi nemzetközi klíma-csúcsértekezletén New Yorkban, amelyen több mint harminc ország és negyven vállalat írta alá az erdők védelméről szóló nyilatkozatot. Az aláírók között szereplő Nagy-Britannia, Németország és Norvégia mintegy húsz új program finanszírozása

Két méter magas volt az antarktiszi óriáspingvin

Két méter magas volt az antarktiszi óriáspingvin egy argentin kutatócsoport szerint. A 37 millió éve élt állat maradványait a La Plata-i múzeum munkatársai vizsgálták. A leleteket a tudósok a legteljesebb állatmaradványnak tartják, amelyet eddig az Antarktiszon valaha feltártak. A fosszíliák vizsgálata alapján a Palaeeudyptes klekowskii névre hallgató madár magassága a lábujjtól a csőre hegyéig mérve

Új denevérfajt azonosítottak bolíviai aranydenevér néven

Bolíviai aranydenevér néven különálló fajként azonosították egy már ismert egérfülű dél-afrikai denevérféle néhány, múzeumokban talált példányát; elnevezését bundájának különleges, aranysárga színéről kapta. A most külön fajként elismert aranydenevért, amelynek latin neve (Myotis midastactus) az érintésével mindent arannyá változtató görög mondabeli Midász királyra utal, korábban egy másik, Dél-Amerikában fellelhető denevérfaj, a Myotis simus példányai közé sorolták.


Szállítás közben fejsérülést szenvedett és elpusztult egy zsiráf Dél-Afrikában

Vizsgálatot indított a dél-afrikai állatvédelmi szervezet, mert egy zsiráf szállítás közben beütötte a fejét, és elpusztult – számolt be róla a BBC News. Szemtanúk szerint a balesetet szenvedett zsiráfot egy másikkal együtt az N1-es autópályán szállították a Wambarths élményparkba, amely Johannesburgtól 160 kilométerre fekszik. Az állat feje egy hídon sérült meg. Ezt követően a szállító

Kivágják Tolkien kedvenc oxfordi fáját

A 215 esztendős feketefenyő ágai kezdtek leesni, veszélyessé vált – ismertette a BBC News. A fa kivágásáról az oxfordi városi tanács és az egyetem szakértői közösen döntöttek azt követően, hogy a napokban hatalmas ágak hullottak le a fenyőről. A fa arról volt nevezetes, hogy különösen közel állt J. R.R. Tolkien szívéhez, amikor az író Oxfordban

Kihalhatnak a tobzoskák

A kihalás veszélye fenyegeti a tobzoskákat, mivel a kínaiak előszeretettel fogyasztják ínyencfalatként a különleges állatokat. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) becslései szerint a tobzoskaalakúaknak (Pholidota) mind a nyolc faja a kihalás szélére sodródott. Ezeket az állatokat ugyanis Kínában ínyencfalatként, illetve feltételezett gyógyító erejük miatt fogyasztják. “A 21. században nem kellene már olyan állatokkal táplálkoznunk, amelyeket a


Nemzetközi együttműködés keretében újul meg a barcsi Ó-Dráva területe

Az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával indulhat el a barcsi Ó-Dráva területén az az élőhely-revitalizációs projekt, amelynek segítségével csökkentik a holtág károsan alacsony vízállásának gyakoriságát, így több védett faj életkörülménye is javulhat majd. Az Ó-Dráva egy hozzávetőlegesen 12 kilométer hosszú balparti holtág, amelyet hosszában metsz ketté a magyar-horvát államhatár. A Dráva jelentős medereróziója miatt a