Nemzetközi együttműködés keretében újul meg a barcsi Ó-Dráva területe


Az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával indulhat el a barcsi Ó-Dráva területén az az élőhely-revitalizációs projekt, amelynek segítségével csökkentik a holtág károsan alacsony vízállásának gyakoriságát, így több védett faj életkörülménye is javulhat majd. Az Ó-Dráva egy hozzávetőlegesen 12 kilométer hosszú balparti holtág, amelyet hosszában metsz ketté a magyar-horvát államhatár. A Dráva jelentős medereróziója miatt a holtág jelenleg a Drávánál magasabb térszínen helyezkedik el, a víz pedig a Dráva irányába távozik. Bár az ág Rinya patakból kap utánpótlást, szárazabb időszakokban olyan alacsony vízszintek is kialakulnak, amelyek veszélyeztetik a vízi élővilágot és a part menti ligeterdőkre is negatív hatással vannak – részletezi a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának hírlevele. A terület rendezését célzó projekt fő célja, hogy megfelelő vízmennyiséget tudjon visszatartani a holtágban, amelynek köszönhetően a károsan alacsony vízállások gyakorisága is csökken. Ennek érdekében egy vízvisszatartó fenékküszöb építését tervezik a szakemberek, a vízpótlást pedig egy csatorna kialakításával oldják meg a Dráva és a holtág felső szakasza közt. A fejlesztések több védett és Natura 2000-es fajnak is kedveznek, mint például a szivárványos ökle, a vágó csík, a gőte fajok, a bakcsó, a vörös gém, a sulyom és a tündérfátyol. A terület természetvédelmi állapotának javítása érdekében emellett számos régi, rossz állapotú horgászstéget bontanak el vagy újítanak meg, a galériaerdőbe őshonos fafajok csemetéit ültetik, valamint Natura 2000 információs pontot és tanösvényeket alakítanak ki. A Mura-Dráva-Duna Határon átnyúló Bioszféra Rezervátum megalapítása óta a magyar és horvát területek természetvédelmi kezelői folyamatosan keresték a lehetőséget közös természetvédelmi projektek indítására. A pályázat erősíti az együttműködést a magyar és a horvát természetvédelmi kezelők, a helyi és országos államigazgatási szervek, egyesületek és civil szervezetek között is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk