Barbár pusztítás – felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumokat semmisítettek meg


Gyorsan haladnak a franciák Maliban – a francia hadsereg maga sem számított arra, hogy ilyen sebességgel halad majd előre az ország északi részén. Sorban foglalja vissza a településeket az iszlám fundamentalistáktól, akik harc nélkül adják fel a városokat.

A légicsapások ellen ugyanis nincs semmiféle ellenszerük. Hétfőre virradó hajnalban a francia erők a történelmi várost, Timbuktut is visszafoglalták. Ennek jelképes jelentősége is van. A Maliban zajló konfliktusra ugyanis csak akkor figyelt fel a világ, amikor fény derült arra, milyen szörnyű pusztítást hajtottak végre a városban az iszlamista erők. Timbuktu 1988 óta tartozik az ENSZ világörökségéhez. Páratlan emlékei miatt a sivatag gyöngyszemének is nevezik. A várost az 5. században a tuaregek alapították. Évszázadokkal később spirituális és intellektuális főváros lett, az iszlám terjesztésének központja. A város egyetemén, a Sankorén egykor 25 ezren mélyülhettek el az iszlám vallás rejtelmeiben. Afrika számos régiójából érkeztek ide a tanulni vágyók. Történészek szerint a városban már a 13. században az iszlám vallás vált uralkodóvá. Az irodalomban Timbuktut gyakran tiltott városként, a fanatikus muzulmánok fellegváraként emlegetik, szakértők szerint azonban ez erőteljes túlzás. Sőt éppen ellenkezőleg, inkább nyitott település volt, s ez vált gazdagságának egyik pillérévé. A város egykor a kereskedelem központja is volt. A 12. században a só- és aranykereskedelem legfontosabb útvonalának számított. A 15. században a Songhai-dinasztia uralkodása idején a só- mellett a rabszolga-kereskedelemből élt. Timbuktut egész Észak-Afrika egyik legtehetősebb városaként tartottak nyilván, amely a kulturális élet központja volt. Nem egy város tehát a sok közül. Megszerzéséért idén három hónapig harcoltak egymással a tuaregek és az iszlám szélsőségesek, mígnem ez utóbbiak elfoglalták. Júliusban az utolsó tuareget is elűzték innen. A véres harcok azonban szörnyű nyomokat hagytak hátra. A 40 ezer lakos kétharmada menekült el innen. Sokan a környező országok felé vették az irányt. Az iszlamisták senkire és semmire nem voltak tekintettel. Barbárságuk az afganisztáni tálibokéval vetekedett, akik 2001-ben lerombolták a bamijáni buddha szobrokat. Maliban is hasonló volt a helyzet, hiszen a fundamentalisták ENSZ világörökségéhez tartozó emlékek sorát, síremlékeket semmisítettek meg. A Reuters hírügynökség pedig úgy értesült, hogy a tombolás múlt héten is folytatódott: a várost elhagyó iszlamisták felgyújtották a helyi könyvtárat, ahol felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumokat őriztek. Timbuktu felszabadítása lélektanilag is fontos lehet a helyiek számára. A francia csapatok szóvivője, Thierry Burkhard közölte, egyetlen lövés sem dördült el, zavartalanul jutottak el a településre. “A város bevétele ezután a mali erőkre marad” – tette hozzá a szóvivő. Ez tegnap meg is történt. Bár a közös mali-francia csapatokat felszabadítókként várták, a mali katonákat azzal vádolják, hogy hasonló brutalitással lépnek fel, mint az iszlamisták. A YouTube videomegosztó portálján a múlt hétvégén visszafoglalt Gao városából olyan felvételek láthatóak, amely állítólag e vádakat igazolják. Laurent Fabius francia külügyminiszter közben kifejtette, lépésről lépésre szabadítják fel az országot. Hozzátette azonban, hogy az iszlamisták később visszavonulhatnak a városokba. népszava

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk