Bábszínházi maratont tart szombaton a szatmárnémeti színház magyar bábtagozata


Bábszínházi maratont tart a bábszínházi világnapon, szombaton a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata – közölte kedden a társulat. A nap folyamán három előadást, köztük egy bemutatót tűz műsorára a bábos műhely. Az 1 és 4 év közöttiek számára Ciróka címmel babaszínházi előadást kínálnak. Az előadás építőelemei közismert mondókák, játszadozások: hangokkal, mozgással, ritmusokkal. Az előadást követően a gyerekek maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. A bemutató előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező, rendező Bandura Emese, a díszletfestő Baráth Csaba Attila. Ugyancsak a bábszínházi világnap keretében kerül ismét műsorra a 3-10 éves korosztálynak készült Bárány Boldizsár című zenés mesejáték. A produkciót Szabó Magda verses meséi alapján vitte színpadra Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, a szöveget Szász Ilona dramatizálta, a zenét Bogárdi Aliz szerezte. Ebben az előadásban kapott először bábos szerepet Péter Attila Zsolt, a prózai tagozat színésze, aki élő zenével kíséri a főszereplő, Boldizsár kalandozásait. A bábos maratont délután a Cseresznyevirág című, japán mesék alapján készített előadás zárja, amelyet 7 éves kor fölött ajánlanak az alkotók. Az előadás szövege Kaszás Villő munkája, rendezője pedig magyarországi vendégművész, a Blattner Géza-díjas Rumi László. A bábokat Bandura Tibor, Nagy Anikó, Nagy Tamás és Bandura Emese kelti életre, meghívott színész-vendégként pedig Tóth-Páll Miklóst, a társulat prózai tagozatának örökös tagját láthatja a közönség. A különleges, fából faragott bunraku bábokkal játszott Cseresznyevirág a szombat délutáni előadást követően lekerül a bábtagozat műsoráról. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk