Sokat szenvedett a Jumurdzsákként megismert Bárdy György


Bárdy György (†92) sokat szenvedett élete során, s nem csupán az utolsó, betegséggel megnehezített időszakában.

A hétfőn hosszan tartó betegség után egy kórházi ágyon elhunyt színészlegenda szó szerint sebesülten kezdte a pályát, hiszen a második világháborúban meglőtték a Don-kanyarban, de ebből még szerencsésen felépült. Idősebb korában azonban vesebaj és szívbetegség is gyötörte (tizenkét évvel ezelőtt például infarktuson esett át), ami rendkívül megnehezítette az életét. Ő azonban sosem panaszkodott. A 92 évesen, egy nappal születésnapja után elhunyt Bárdy az utolsó pillanatig fenntartotta személyiségének erőteljességét, amelyet az ország 1968-ban ismert meg igazán: ekkor szerepelt az Egri csillagokban, amelyben a török Jumurdzsákot játszotta. Alakítása legendássá vált, generációk ismerték, kedvelték a szerepet és megformálóját. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészért rajongott a szakma és a közönség, ő azonban sosem élt vissza ezzel a szeretetettel. Sőt úriemberként palástolta szenvedéseit, megkímélve ezzel környezetét, s leplezve a keserű igazságot, hogy bizony ő is esendő. Nagyfokú elfogadásra is képes volt. Amikor 2006-ban, 85 évesen kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszjével és a csillaggal, egy újságíró megkérdezte tőle: min változtatna az életében? Bárdy György erre egyszerű, mégis mély értelmű választ adott: „Minden úgy van jól, ahogy történt.” – A színházban soha nem mutatta, hogy beteg lett volna, és nem is beszélt róla. Hihetetlen méltósággal létezett a világban, és elfogadta a sorstól, ami neki jutott – emlékezett Hegedűs D. Géza (60), aki 40 éven át volt kollégája Bárdynak a Vígszínházban, ahol még az öltözőjük is közös volt. Az Egy csók és más semmi című darabot Hegedűs D. rendezte, és Bárdy ebben lépett utoljára színpadra öt esztendővel ezelőtt. – A közönség mindig tapssal fogadta. Szellemileg friss volt, és jó humorú, még énekelt is. Bár már nehezebben mozgott, a világgal teljesen tisztában volt. Amikor utoljára találkoztunk hihetetlen eleganciával ült otthon a dolgozószobájában. Teáztunk, és a színházról beszélgettünk – idézte fel Hegedűs D., aki fél éve meglátogatta Bárdy Györgyöt az otthonában. Ameddig lehetett, ott gondozta a legendás színészt a felesége, Lévay Mariann (60), és a lánya Bárdy Anna (25), akik új értelmet adtak az életének. Első sorban nekik köszönhető, hogy Bárdy György betegen is megérte a szép kort. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk