Székely zászló kerül a dunaszerdahelyi Városházára


Csaknem két héttel azután, hogy a román parlament határozatban jóváhagyta, hogy minden megyéjének zászlaját kitűzik, Dunaszerdahely is reagál az azt megelőző tiltakozó akciókhoz…

Dunaszerdahely-Városháza-székely-zászló
Hájos Zoltán polgármester a keddi képviselő-testület „egyebek” programpontja keretén belül tett javaslatot arra, hogy a képviselők szavazással foglaljanak állást a székely zászló kihelyezését illetően. Az MKP képviselői közül Karaffa Attila akkor megjegyezte, hogy „erkölcsi szolidaritást kell vállalnunk magyar testvéreinkkel”. A szavazással viszont egyrészt procedurális szempontból nem értett egyet a Híd és függetlenek frakciója, másrészt Jarábik Gabriella és Antal Ágota képviselők megjegyezték, hogy már lejárt ügyről van szó a székely zászlót illetően. A szavazás ellen tiltakozva kivonultak az ülésről. A polgármester pénteken 14 órakor tervezi kihelyezni a székely zászlót a Városháza épületére. Úgy véli, ez nem törvénybeütköző. Közölte azt is, hogy a “magyar egység szempontjából” fontosnak tartja, ezért az eseményre meghívta az MKP és a Híd párt vezetőjét is. Ennek kapcsán a parameter megkérdezte Bugár Bélát, aki elmondta, hogy abban az időpontban a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának képviselőivel találkozik. Elárulta, hogy ha viszont ráérne, sem venne részt az eseményen. „Úgy gondolom, hogy semmiféle zászlóháborúba nem kell belemennünk, amelyet Németh Zsolt, az Orbán-kormány államtitkára hirdetett meg. Mindenekelőtt azért, mert már a román parlament is csaknem két hete határozott a székely zászló kihelyezéséről, tehát felesleges feszültségkeltésről van szó” – szögezte le Bugár. Tavaly év végén ugyanis a romániai Kovászna és Hargita megye prefektusai arra kérték a helyi önkormányzatokat, hogy a román zászlón kívül más zászló ne legyen kint a polgármesteri hivatalok épületein. Majd a hatóságok bírósági ítéletekre hivatkozva el akarták távolíttatni a magyar és a székely zászlókat a közintézményekről, illetve jelentős pénzbüntetéseket helyeztek kilátásba. Ezt követően több magyarországi, majd dél-szlovákiai településeken is székely zászló kihelyezésével biztosították támogatásukról a székelyföldiek az intézkedéssel szembeni tiltakozását. Miután a magyar Országgyűlés épületére is kikerült a székely zászló, a román parlament határozatban úgy reagált, hogy a kihelyezik minden megyéjük zászlaját, amelyek naponta váltják majd egymást a parlament épülete előtt. A székely zászló egyébként Hargita megye hivatalos zászlaja, míg Kovászna megye esetében annak stilizált változata a hivatalos. para

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk