RMDSZ: Provokálják a magyar közösséget Marosvásárhelyen


Marosvásárhelyen először 1860. szeptember 12-én döntött arról a városi tanács, hogy kihelyezzen utcanévtáblákat. Több mint 155 éves múltra tekint vissza, a vásárhelyi lakosság azon jogos igénye, hogy a számára biztosított jogok alapján, viszontlássa, tájékozódjon és anyanyelvén használja a város köztereinek a megnevezését. A kétnyelvű utcanévtáblák tekintetében is, a városi tanács meghozta a szükséges döntéseket. Két tanácsi határozat is szabályozza a kérdést, az egyik a külalakot, tartalmat, méreteket stb. A második tanácsi határozat pedig tartalmazza az utcák lajstromát és a hivatalos fordításokat. Semmilyen jogi akadály nem létezik, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kikerüljenek a közterekre, belakják Marosvásárhelyt. Ezen kívül a múlt évben is, az idén is szerepel a költségvetésben, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére szükséges keret, csak a közbeszerzési eljárást szükséges útjára indítani. Továbbá a Románia Alkotmánya, a közigazgatási törvény és nemzetközi szinten többek között a Kissebbségi Nyelvek Chartája is szavatolja Marosvásárhely magyar lakosságának kétnyelvű utcanévtáblákra való határozottan kifejezett igényét. Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke az RMDSZ Kongresszusán ismertette a marosvásárhelyi helyi rendőrség büntető hadjáratát a kétnyelvű utcanévtáblák ellen.

Fotó: Boda L. Gergely
A civilek akciója a hivatal utcanevek kihelyezésében való késlekedését kívánja felgyorsítani, ez ellen karhatalommal fellépni egy többnemzetiségű és többnyelvű városban, ahol a polgármesteri hivatal jelmondata „Marosvásárhely a harmónia városa”, nehezen értelmezhető másként, mint a magyar közösség provokálásának. Sajnos, a 185/2013-as törvény elég általánosan fogalmaz, ezért gondolhatja a helyi rendőrség, hogy erre a törvényre hivatkozva fenyegetheti meg az alkotmányos jogaikért küzdő civileket és a jóhiszemű állampolgárokat. A kongresszusi felszólalást követően fogalmazódott meg az igény, hogy az RMDSZ-es parlamenti képviselők segítségével, törvénymódosítást dolgozzunk ki. Az RMDSZ megalakulása óta a törvényes kereteket használta fel követeléseinek érvényesítésére, ezt teszi ezután is országos és helyi szinten egyaránt. Addig amíg a törvény idevonatkozó egyértelmű rendelkezéseit a Parlament elfogadja, átmeneti megoldásként érdemes lenne a háztulajdonosok által eddig kihelyezett utcanévtáblákat a Polgármesteri Hivatalnak adományozni és ilyen módon is hozzájárulni a folyamat felgyorsításához, hiszen a kétnyelvű utcanévtáblák lakosság általi kihelyezésének ez a tulajdonképpeni célja. Marosvásárhelyen, a fekete március kibontakozásához hozzájáruló, Fortuna sarkán található gyógyszertár kétnyelvűsítésére tett kísérlet is arra figyelmeztet, hogy 25 év után is érzékeny téma a kétnyelvűség. Ezért javasoljuk, mivel az illető gyógyszertár közvetlen szomszédságában található az Armoniei – Harmónia utca, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése ezzel az utcával kezdődjön és ebben partner legyen a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Reményünket fejezzük ki, hogy városunk és megyénk felelős politikusai nem csatlakoznak a fent leírt, az itt élő magyarság ellen irányuló támadásokhoz és ezzel szemben a békés együttélés, a multikulturalitásból interkulturalitásba vezető út építésében lesznek cselekvő partnerek! Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének sajtóirodája Marosvásárhely, 2015 április 22.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk