Székelyzászló-ügy – Barót is elvesztette a zászlópert


Elvesztette alapfokon a Kovászna megyei Barót önkormányzata azt a pert, amelyet a székely zászló kitűzése és a polgármesteri hivatalon szereplő magyar “Városháza” felirat miatt indított ellene a megye prefektusa – számolt be kedden a Székelyhon.ro hírportál. Szeptemberben a Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben törvénysértőnek minősítette, hogy a Kovászna megyei Uzon község polgármesteri hivatalára Románia és az Európai Unió zászlaja mellé a székely zászlót is kitűzték. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere a Székelyhon.ro-nak kifejtette, mindenképp élnek a fellebbezés jogával, és megtámadják a székely zászló, valamint a Városháza-felirat eltávolításáról szóló bírósági határozatokat, de sok reményt nem fűznek az ügyhöz, mert a jelek szerint a bíróságok egy sablon szerint járnak el, azaz az önkormányzatok ellen döntenek. Hozzátette: a lobogó és a felirat a jogerős ítélet megszületéséig a helyén marad. Egy alternatív megoldáson is gondolkodnak, hogy a hivatal a kedvezőtlen ítélet után se maradjon székely zászló nélkül. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke az újabb ítélet kapcsán hangsúlyozta, szerinte az államigazgatás szervei mellett az igazságszolgáltatás felfogásában is az ország területét ketté osztották: mind a szimbólumhasználat, mind a feliratok kapcsán Románia más területein törvényes az, ami Székelyföldön nem. A megyei önkormányzat elnöke megismételte korábbi álláspontját, hogy sem a központi államigazgatás, sem a karhatalmi szervek, amint az igazságszolgáltatás sem irthatja ki a székelyekből a Székelyföld szeretetét, sem bírságokkal, sem ítéletekkel. Tamás Sándor egyetlen megoldásként azt látja, hogy a központi hatalom szintjén megszülessen egy olyan döntés, amely szabad szimbólumhasználatot biztosít a Székelyföldön, külön jogszabály révén – írta a Székelyhon.ro. Tamás Sándor korábban etnikai feszültség szításával vádolta a prefektusi tisztséget 2012 májusa és 2013 januárja között betöltő, magyarellenességéről híres Codrin Munteanut és hivatali utódját, Dumitru Marinescut, amiért 55 pert indítottak háromszéki önkormányzatok, közösségek ellen, amelyekben a székelyek szimbólumait vagy anyanyelvhasználatát támadták. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk