Visszakerülhet Magyarországhoz Erdély és Vajdaság egy része


Erre kb. 22 év múlva kerülhet sor – legalábbis aszerint a térkép szerint, amely újra felbukkant a külföldi hírportálokon, és amelyet állítólag orosz és amerikai titkosszolgálatok készítettek arról, milyenek lesznek Európa határai 2035-ben.

Visszakerül-Erdély-Magyarországhoz-2035
A rebesgetett visszacsatolás egyik érdekessége, hogy míg Partiumot nyilván visszakapná Magyarország, addig Székelyföld Romániában maradna, de a két régió közti, románok által sűrűbben lakott terület már nem. A térkép szerint Vajdaság is visszakerülne Magyarországhoz, ahol szintén kisebbséget alkotnak a magyarok. Csallóköz továbbra is Szlovákia része maradna. Kárpátalja inkább önállósodna. A titokzatos térkép már hónapokkal ezelőtt megjelent itt-ott az interneten, júliusban is sok utalás jelent meg róla, most pedig újra téma lett az európai hírportálokon. A beszámolók azonban hivatalos forrást nem emlegetnek, csupán annyit, hogy a gyanús térkép és az elemzés elkészítésében részt vett az amerikai CIA, illetve Samuel Huntington és Zbigniewom Brzezinski politikai szakértők is. A változások fő oka a beszámolók szerint a hosszan tartó gazdasági válság, és a politikai instabilitás lesz. maszol

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk