Tömegbaleset: 4 autó ütközött, 4-en kórházban. Súlyos állapotban egy 9 éves gyerek


Balesetet okozott egy spanyol rendszámú gépkocsi Kézdivásárhely városbejáratánál, a 11-es jelzésű úton. Vezetője nem tartotta be a követési távolságot, és amikor elvesztette uralmát a járműve fölött, belerohant az előtte közlekedőbe. A lökettől amaz irányt tévesztve a másik menetirány felé fordult, és kis híján frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő gépkocsiba. Nem ez történt, a vétlen sofőr jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje a balesetet, és az útszéli sáncban kötött ki. A balesetben egy negyedik gépkocsi is kárt szenvedett, annak vezetője hiába igyekezett elkerülni az ütközést.

A történtek következtében négy személy – egy 9 éves gyerek, egy 70 éves férfi, valamint egy 65 és egy 67 éves nő – a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba került. A kisfiú állapota súlyos, mondta a Kovászna megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk