Rió a cél a dániai női kézilabda-világbajnokságon


A magyar női kézilabda-válogatott célja, hogy december 20-án vagy március 20-án kijusson a riói olimpiára – előbbi dátum a szombaton rajtoló dániai világbajnokság döntőjének időpontja, a tavaszi pedig az olimpiai selejtezőtorna zárónapja. Németh András szövetségi kapitány a csütörtöki elutazás előtt elmondta: egységesnek, erősnek érzi csapatát, és a felkészülés a tervek szerint haladt. Reméli, hogy a herningi kinntartózkodást sem zavarja meg semmi, de leginkább a megfelelő eredmények tudnának mindenkinek nyugalmat adni. “Az első nyolc helyezett közül az aranyérmes már most kijut Rióba, a többiek pedig márciusban újból próbálkozhatnak. Az a célunk, hogy így vagy úgy, de szerezzünk kvótát” – mondta az MTI-nek Németh András.

Hozzátette: ahhoz, hogy a sorsdöntő nyolcaddöntő könnyebbnek ígérkezzen, a csoportban kell minél jobban szerepelni. Papírforma alapján a két nem európai csapat, Tunézia és Japán nem jelenthet komoly akadályt, mindkettőjük ellen százszázalékos a mérleg. Csakhogy Szerbia, Montenegró és Dánia nehéz ellenfél. A szerbek a legutóbbi, hazai rendezésű vb-n ezüstérmesek voltak, a BL-ben menetelő Buducnost Podgoricára épülő montenegróiak Londonban olimpiai finálét, a tavalyi, magyar-horvát közös rendezésű Eb-n pedig elődöntőt játszottak. A dánok hazai közönség előtt egyértelműen az aranyéremről és a vele járó riói kijutásról álmodnak. A ferencvárosi irányító, Szucsánszki Zita szerint ugyan a hivatalos elvárás a legjobb hét közé kerülés, de szerinte a válogatott képes lehet a dobogóra jutni. Hozzátette: nemcsak a csapategység remek, hanem a forma is. Az olimpiai kijutásért összesen bruttó 40 millió forint jár. Azt követően, hogy a csapat kivívta a vb-szereplés jogát Ausztriával szemben a nyáron, ebből az összegből már megkapott 4 milliót. Az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételért további 12 millió forintot osztanak szét, a teljes 40 millió csak ötkarikás kvóta esetén jár. A riói indulási lehetőséget eddig a rendező jogán a brazil, valamint a kontinentális selejtezőkről, bajnokságokról a norvég, az angolai, az argentin és a dél-koreai válogatott harcolta ki. Amennyiben a norvégok nyerik a vb-t, akkor az Eb-második spanyolok is közvetlenül kvótához jutnak. Alapesetben a márciusi selejtezőben a vb 2-7. helyezettje, valamint a két legsikeresebb földrészről két-két, a másik két kontinensről pedig egy-egy válogatott, azaz összesen 12 együttes szerepel majd.
Ha a magyarok végeznek az élen a világbajnokságon – vagy a döntőben a braziloktól kapnak ki -, egyből olimpiai résztvevőkké válnak, ha pedig – feltételezve, hogy nem a brazilok mögött ezüstérmesek – a 2-7. helyen zárnak Dániában, kvalifikációs tornán indulhatnak. Részt vehetnek selejtezőtornán akkor is, ha nem sikerül a vb-n az első hét között végezniük, ugyanakkor a legjobb hétben zárnak azok, akik a tavalyi Eb-n megelőzték az ott hatodik magyarokat. Vagyis az ezüstérmes spanyolok, a bronzérmes svédek, az Eb-negyedik montenegróiak és az Eb-ötödik franciák. Ez esetben a kontinens képviseletében lehet ott a magyar válogatott az egyik kvalifikációs tornán.

A csoportok:

* A csoport (Herning): Dánia, Montenegró, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Tunézia, Japán * B csoport (Naestved): Svédország, Lengyelország, Hollandia, Kína, Kuba, Angola * C csoport (Kolding): Brazília, Franciaország, Németország, Koreai Köztársaság, Argentína, Kongói DK * D csoport (Frederikshavn): Norvégia, Oroszország, Spanyolország, ROMÁNIA, Kazahsztán, Puerto Rico MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk