A klímaváltozás miatt erősebbek a tájfunok


A szárazföldet érintő ázsiai tájfunok, főként a nagy trópusi ciklonok lényegesen erősebbé váltak az 1970-es évek óta egy amerikai tanulmány szerint.
Képarchívum, illusztráció

Az ázsiai szárazföldi tájfunok intenzitása 12 százalékkal nőtt az elmúlt négy évtizedben. A változás azonban legfőképpen a 209 kilométer per órás szélsebességű, vagy annál hevesebb viharoknál figyelhető meg. Ezek 1977 óta gyakoribbá is váltak: az egyszeri alkalom helyett akár évente négyszer is jelentkezhetnek.

Ilyen vihar volt például a Lionrock, amely augusztusban legalább 17 ember halálát okozta Japánban vagy a Haiyan, az egyik valaha mért legerősebb tájfun, amely több mint hatezer halálos áldozatot követelt 2013-ban a Fülöp-szigeteken.

Vej Mej, az Észak-Karolinai Egyetem klímakutatója a Nature Geoscience című tudományos lapban megjelent tanulmányában ezeknek a viharoknak az erősödését összefüggésbe hozta a partközeli tengervíz melegedésével. Ez, úgy tűnik, szinte “üzemanyag” a tájfunoknak. Az ázsiai partok nagy része mentén az 1970-es évek óta közel 0,8 Celsius-fokkal emelkedett a víz hőmérséklete.

Mej nem tanulmányozta a víz melegedésének okát, de úgy véli, ez valószínűleg egyrészt egy helyi természetes időjárási jelenségnek, másrészt a fosszilis üzemanyagok elégetésének következménye.

A kutató és munkatársai szerint túl korai határozottan kijelenteni, hogy a növekvő intenzitás ember okozta klímaváltozás következménye. De ahogy a Föld melegszik a jövőben, úgy válhatnak az erős viharok egyre intenzívebbé, különösen az északi szélesség 10. fokától északra lévő területeken, ahol Tajvan, Kína, Korea és Japán is elterül.

Phil Klotzbach, a Coloradói Állami Egyetem hurrikánkutatója szerint a tanulmány érdekes kérdéseket feszeget, ám előfordulhat, hogy az 1987 előtti viharok szélsebességét alábecsülték. Mej szerint ugyanakkor abban az időszakban jobbak is lehettek a mérések, mert a mérőműszerekkel egyenesen belerepültek a viharba, hogy megmérjék erejét.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk