Megfejtették, hogyan hódították meg a Földet a virágos növények


Virágzó hóvirágok egy győri családi ház kertjében 2018. január 6-án. A 2018-as év első hétvégéjén is folytatódott a szokatlanul enyhe téli idő, Győrben 14 fokig emelkedett a hőmérséklet.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki – számolt be a BBC hírportálja. A régmúlt időkben legyőzték a toboztermőket és a harasztokat, ám sokáig rejtély maradt, hogy sikerült dominanciára törniük.

A PLoS One online tudományos lapban megjelent friss tanulmány szerint a genom mérete a döntő, minél kisebb, annál jobb. “A sikert a sejt méretére lehet visszavezetni, vagyis arra, hogy hogyan lehet kis sejtet építeni úgy, hogy minden, az élethez szükséges tulajdonság megmaradjon” – mondta Kevin Simonin, a San Franciscó-i Kaliforniai Állami Egyetem kutatója.

Több száz évmillióval ezelőtt a Földet a toboztermők és a harasztok uralták. Az első virágzó növények nagyjából 150 millió éve jelentek meg, majd gyorsan elárasztották a világ minden részét, a puszta zöldet harsány tarkasággá változtatva.

Évszázadok óta folyik a vita arról, hogy mi a virágzó növények hihetetlen sikerének és sokféleségének titka. Charles Darwin “gyalázatos rejtélynek” nevezte, félve, hogy a váratlan hiányosság megkérdőjelezheti elméletét, az evolúció tanát.

Simonon és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, Adam Roddy azt feltételezték, hogy a növény genetikai anyagának, vagyis genomjának a mérete lehet fontos.

Virágzó ibolya (Viola odorata) az enyhe időben Nagykanizsán, egy családi ház udvarán 2017. december 30-án.
MTI Fotó: Varga György

További természetfotókért kattintson ide >>>


A kutatók a Kew-i Királyi Botanikus Kert által őrzött több száz növény – virágos és toboztermő és haraszt – adatait elemezték. Összehasonlították a genomjuk méretét olyan anatómiai jellegzetességekkel, mint a levélen lévő pórusok száma.

Eredményeik “erős bizonyítékkal” támasztják alá, hogy a virágzó növények sikere és gyors elterjedése a “genom méretcsökkentésének” számlájára írható. A sejtmagban tárolt genom zsugorításával a növények apróbb sejteket hozhattak létre.

A kisebb sejtek a szén-dioxid nagyobb mennyiségének felvételét tették lehetővé a fotoszintézis – vagyis a fény segítségével a szén-dioxid és a víz glükózzá és oxigénné alakítása – útján.

A virágzó növények hatásfokukat úgy növelik, hogy leveleikbe egyre több eret és pórust építenek.

A kutatók szerint csak a virágzó növények zsugorították a genomjukat, ez volt a “szükséges feltétele a gyors szárazföldi elterjedésnek”.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk