Oxigénhiány okozta a somogyudvarhelyi halpusztulást


A vizsgálati eredmények szerint oxigénhiány okozta szeptember végén a tömeges halpusztulást Somogyudvarhely tórendszerének egyik felében, ahol emiatt jelenleg is horgászati tilalom van érvényben – tájékoztatta Csapó László, a helyi horgászegyesület elnöke az MTI-t szerdán. Az egyesület vezetőjének beszámolója szerint a hónap elején megállt a halpusztulás, újabb pedig azóta nem jelentkezett, noha a térségben ismét az akkorihoz hasonlóan magas a belvíz, ami a tórendszerbe jut. Egy hónappal ezelőtt a tavaknak abban a felében kezdtek tömegesen pusztulni a halak, ahová napraforgóföldekről folyt be a víz közvetlenül, vagy a Dombó-csatorna közvetítésével. A másik felében, ahová a környék mezőiről folyt be a belvíz, nem tapasztaltak hasonlót, ezért ott már a múlt héten feloldották a horgászati tilalmat. Csapó László hangsúlyozta, a vizsgálatok alapján nem lehet összefüggést megállapítani a belvíz forrása, a napraforgó táblák és a halpusztulás között, hiszen sem a haltetemekben, sem a vízmintákban nem mutattak ki toxikus anyagot. Egy védett madár tetemét is megtalálták, de utóbb a vizsgálatok kiderítették, hogy elhullása nem hozható összefüggésbe a halpusztulással. Csapó László tájékoztatása szerint a vizsgálatokból az nem derült ki, hogy mi vonta el az oxigént a 3-4 méter mély bányatavak egyébként kiváló minőségű, oxigéndús vízéből. Megjegyezte: az elmúlt években többször is jutott belvíz a tavakba, de sosem okozott ilyen kárt. A 160 tagot számláló helyi sportegyesületnek, amely a természetvédelmi terültnek számító 16,3 hektáros tórendszert üzemelteti, közel 5 millió forintos veszteséget okozott a halpusztulás. Ebből több mint egymillió forintot tett ki a 6 tonnányi tetem elszállíttatása és ártalmatlanítása. A tórendszer 11 hektáros részében elhullott halak 90 százaléka 7-40 kilogrammos busa volt, ez a halállomány mintegy ötödét jelentette, a nemes halak többsége megmenekült. Az egyesület jelenleg megpróbál többféle fórumon is segítséget kérni a károk enyhítéshez, és a történtek miatt elmarad az őszi haltelepítésük. A jövő héten újabb vízmintát vesznek a tavakból, és ha a hatóságok továbbra is mindent rendben találnak, a halászati felügyelőség várhatóan feloldja a horgászati tilalmat az egész tórendszeren – mondta az egyesület vezetője. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk