Meleșcanu Orbánnal tárgyal Budapesten: a román külügyminisztérium bejelentése


Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter meghívásának eleget téve Budapestre látogat hétfőn a román külügyi tárca vezetője, Teodor Meleşcanu – tájékoztat közleményében a minisztérium.

A külügyminiszter magyar hivatali kollégája mellett találkozni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel is, illetve – első román miniszterként – felszólal majd a magyar nagyköveti értekezleten. Meleşcanu budapesti hivatalos látogatásának programján a Magyarországon élő romániai közösségek képviselőivel való találkozó is szerepel.

A magyar fővárosban sorra kerülő egyeztetéseken a román külügyminiszter a politikai-diplomáciai kapcsolatok megerősítése, illetve a gazdasági együttműködés élénkítése mellett foglal állást, ugyanakkor szó lesz a tárgyalásokon a két ország területén élő nemzeti kisebbségek jogairól, az aktuális európai, regionális és nemzetközi témákról – mutat rá a közlemény.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk