Csődöt mondott mentorként Alföldi


Színészként rendkívül elismert, rendezőként nemzetközi hírű, mentorként azonban csődöt mondott Alföldi Róbert (46). Az X-Faktor negyedik szériájának segítője olyat produkált, amire eddig egyetlen széria alatt sem volt képes senki: összes egyéni versenyzőjét elvesztette hét forduló alatt. Az persze igaz, hogy korábban is előfordult olyan, hogy egyik-másik mentor nem tudott versenyzőt vinni a végjátékba, de azok és a mostani eset között nagy a különbség. Korábban ugyanis – az első szériában ifjabb Malek Miklós, a másodikban Geszti Péter, a harmadikban Nagy Feró is – a csapatok mentoraként vérzett el idő előtt. Az pedig közismert, a bandákat továbbjuttatni sokkal nehezebb. Alföldi tehát innentől kezdve – a zsűrizéstől eltekintve – munka nélkül marad az X-Faktorban. Csődöt mondott mentorként Alföldi

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk