Taggelt bejegyzések: németország


Koronavírus. Megállt a vírus visszaszorulása Németországban

Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RKI) közegészségügyi intézet kedden ismertetett számításai szerint (a Rheinische Post fotóján az intézet elnöke, Lothar Wieler). A járványhelyzet legfontosabb mutatójaként számon tartott, úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) 0,9-ről 1,0-re emelkedett az RKI becslése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött továbbadja a vírust még egy embernek.

Hackertámadás ért több száz német politikust, művészt és újságírót

Hackertámadás ért több száz német politikust, művészt és újságírót

Hackertámadás ért több száz német politikust, művészt és újságírót, az elkövetők közzétették az eltulajdonított adatokat – jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiaszolgáltató. A támadás a szövetségi parlament (Bundestag) hét pártja közül hatot érint, a kivétel a legnagyobb ellenzéki erő, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD). A támadás áldozatául esett művészek és újságírók jellemzően


Robbantás az AfD egyik irodájánál – FRISSÍTETT

Robbantás az AfD egyik irodájánál – FRISSÍTETT

Robbanás történt a legnagyobb német ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egy irodájánál csütörtök éjjel a Szászország tartományi Döbelnben, a rendőrség politikai bűncselekmény gyanújával indított eljárást. A nyomozást a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) államvédelmi osztálya folytatja. A robbanás a Drezda környékén fekvő kisvárosban működő AfD-iroda előtt, az utcán történt. Megrongálódott a földszinti, utcafronti irodahelyiség

Összeütközött két villamos a németországi Duisburgban, több mint 20 ember megsérült

Összeütközött két villamos a németországi Duisburgban, több mint 20 ember megsérült

Összeütközött két villamos kedden a németországi Duisburgban, több mint 20 ember megsérült. A baleset a 903-as jelzésű villamos vonalán történt Duisburg Meiderich nevű városrészében, ahol a szerelvények alagútban haladnak. A helyi közösségi közlekedési vállalat (DVG) közleménye szerint az Auf dem Damm nevű állomáson egy villamos nekiütközött az előtte álló szerelvénynek. A baleset oka egyelőre ismeretlen,

Egyre több késes támadás történik Németországban

Egyre több késes támadás történik Németországban, rendőrségi érdekképviseletek az esetek pontosabb statisztikai nyilvántartását és a büntetések szigorítását sürgetik – írták hétfőn német lapok. A Bild című lap összeállítása szerint egyedül Lipcsében 138 testi sértés történt 2017-ben, amelyeknél kést használt az elkövető, ami 300 százalékot meghaladó növekedés az egy évvel korábbi 33-hoz képest, Berlinben pedig 2737


Merkel a koalíciós tárgyalások után: “Nem csorbult a tekintélyem”

Magas, de elfogadható árat fizetett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) azért, hogy stabil kormány alakulhasson Németországban – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egy vasárnapi interjúban. A ZDF országos köztelevízióban este sugárzott beszélgetésben kiemelte, hogy fájdalmas veszteség a CDU számára a pénzügyminisztérium átadása a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD), de az alternatíva az lett volna, hogy